3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. július 23.

Ocho Macho-dal, Budapest Voices, Dürer Kert

Copyright:

Egy vadonatúj átdolgozás bemutatója is lesz a Budapest Voices augusztus elsejei koncertje a Dürer Kertben. Az énekegyüttes az Ocho Macho - Kowalsky vendégszereplésével készített - Képzeld el másképp című dalát adja elő a saját felfogásában sok más átirattal egyetemben.

A nyáron egyetlen önálló fővárosi koncertjét adja a Budapest Voices augusztus elsején a Dürer Kert szabadtéri színpadán. Fellépésük azért is lesz különleges, mert itt mutatják be először az Ocho Macho feat. Kowalsky Képzeld el másképp című dalukat a saját stílusukban, és ezt követően jó ideig nem is lesz benne a repertoárjukban. Emellett persze a már jól ismert slágerek is felcsendülnek majd a cappella formában, egy ütőhangszeres kíséretében, többek közt Quimby-, Péterfy Bori-, Magashegyi Underground- és Kispál és a Borz- illetve Anna and the Barbies-dalok. Természetesen elénekli a kórus a Kowasly meg a Vegától az Ennyi csak c. számot is, amihez nemrégiben forgattak klipet.

Az Ennyi csak átirata - a korábbi átdolgozásokhoz hasonlóan - az összes zenei áruházban és szolgáltatásban elérhető, így az iTunes, a Songo és az Amazon mellett a Deezer, a Vodafone Korlátlan Zene és a Hallgass Hazait rendszerében is.

A Dürer Kertes koncertre a jegyek kaphatók elővételben 1000 forintos áron a Dürer Kertben és a pesti Hangszerarzenálban, a helyszíni belépő 1500 forint lesz.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky