3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2014

2014. július 7.

Mágikus utazás Sopron szíve tavaszán

Copyright:

Az olajban sercegő rántott sajt émelyítő illata arra ösztönöz, hogy felszálljak a „fesztivál járatra”. Ha már van bérletem. És ülőhelyem is van! Az ajtók záródnak. A busz beröffen és a város ékszerdobozaként készül végigsuhanni Sopron szíve tavaszán. Viszont attól,hogy a homlokán domborodó Ikarusz felirat neon zöldre van festve, a sufni tuning nem menti fel az alól a tény alól,hogy feltételezhetően már 1984-ben leselejtezték.

Ez az a járat, ami útja során 1o méterben többet áll,mint a tervezett menetideje. Ebben a mágikus utazásban tömény passzív agresszióra és legalább másfél órára lehet számítani,lapjára állított emberekkel.

Érkezésünk és az emberek evakuálása után első állomásom a Dohánybolt. Ide a látogató fényképes igazolvány hiányában EL SE INDULJON! Amúgy a hangszórókból nem mozgalmi dalok szólnak. A Nagyszínapdon az MGMT áll. A közönség arcát és számát mossa el az eső, miközben azon gondolkodik,hogy ne alakuljon át konkrét viharrá. A vihar ellenére a kivetítőn zajló dolgok hűségesen próbálnak minket visszakalauzolni a régi szép békeidőkbe,1969 pszichedelikus világába. A műsor után a We are the Rockstars kezd rövid flörtbe a szakmával a VIP színpadon,mielőtt a Quimby kezdene bele a Nagyszínpadon rutin koncertjébe.

Keverednek az italok,taposnak minket bele a fesztivál rögtönzött mocsarába.

SZ

Fotó: Sziget.hu/volt Mohai Balázs, Szemerey Bence

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. július 8.

Péntek esti pangás a színpadokon

Az első három nap fergeteges estéi után erős stagnálás állt be az éjszakai programban. Próbálkozott a fesztivál, de már nem tudta magát überelni, sőt valahol alul is múlta az előző kései progikat. A délutáni koncert után a Tankcsapda és a 30y is hozta a kötelezőt, nem lehetet ok panaszra. Tovább

2014. július 8.

Indokolatlan időjárás a VOLT-on

Valaki biztos nem szeret engem, mert eddigi összes fesztiválomon béna volt az idő. De ilyen összevissza esőzést és kánikulát még nem láttam. Mintha nem tudnák eldönteni az égiek, hogy mit akarnak velünk csinálni. Tovább

2014. július 7.

The only reason that you came - Arctic Monkeys először

Eljött hát a nap, amire valószínűleg többezren vártak a márciusi bejelentés óta: a VOLT utolsó, "speciális" napján először lépett fel Magyarországon a világ jelenleg talán legkeresettebb zenekara, az Arctic Monkeys. Betonbiztos számlista, rengeteg ijedtség, egy profi produkció, keserédes szájíz - szubjektív beszámoló a vasárnapi eseményekről. Tovább

2014. július 7.

Az Aoki koncert után

Mindenki jónak tartja a floridai DJ bulijait és el kell ismerni, hogy azok is. A hangulat frenetikus, és Aoki is kitesz magáért a színpadon. Egy DJ-től ritkán látni ennyi energiát. A show tetőpontja a tortadobálás, amit most a soproni cukrászok készítettek feszített tempóban. Viszont a kívülálló nem tudja meg, hogy mi történik a koncert után... Tovább

2014. július 7.

Jumpoljunk a Jared Leto Show-n

A 30 Seconds To Mars zsinórban második Voltos koncertjét adta a Nagyszínpadon.  Eddig is lehetett tudni, hogy a bulira van kihelyezve a performansz, de ez most még annál is poposabb maszlag lett mint, amit vártam. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky