3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. június 29.

A Budapest Parkban pacsizott a Paddy and the Rats és a Dropkick Murphys

Copyright:

A Paddy and the Rats hamarosan a Budapest Parkban lép fel, de néhány nappal ezelőtt nézőként is tesztelhették a helyszínt, mégpedig a Dropkick Murphys koncertjén. A fellépés előtt egy személyes találkozás is összejött a kedvenceikkel.

„A menedzsmentünk és a helyi promóter hozta össze a találkozót és nagyon élveztük a dolgot” – meséli az eseményről Paddy. – „Nekem ez volt a 4. DKM koncertem, de még sosem találkoztunk személyesen. Már a hangbeállásukon ott voltunk, ami szintén nagyon tanulságos volt és beigazolódott az a dolog, hogy tényleg be lehet állni gyorsan is a hangszerekkel, ha mindenki ott van a színpadon egyszerre és nem a backstage-ben vedeli a sört.” 

A soundcheck után pedig végre cseveghetett is egymással a két zenekar.
„Sok időnk nem volt beszélgetni, mert elég feszes volt a programjuk. Előző este Zágrábban játszottak, a koncert után pedig rögtön indultak Krakkóba a másnapi koncertre” – folytatja Paddy. – „ Ettől függetlenül nagyon jó kedvűek és közvetlenek voltak. Amikor bemutattak minket, azt mondták, figyelgetik a műfaj új képviselőit, hallottak már a mi bandánkról is és nagyon örülnek, hogy ilyen messze az USA-tól is képviselik ezt a műfajt. Sose tagadtuk, hogy nagyon inspirál minket a zenéjük, amit meg is osztottam Ken Casey-vel, az énekes-basszusgitárossal, aztán nagy vidámkodás közepette lepacsiztunk és lőttünk pár fotót."
 
Természetesen az ír kocsmapunk hazai képviselői maradtak kinti kollégáik bulijára is. „A koncert maga nem sokban különbözött attól, amiket eddig láttam tőlük Londonban és Bécsben, ami leginkább azért dicséretes, mert mindenhol, mindegyik közönségnek ugyanúgy odatették magukat. Ez volt a legelső dolog, amit megtanultam tőlük 5 évvel ezelőtt. Mindennél fontosabb a közönség, mert nélkülük nem élhetnénk át azt a fantasztikus élményt, hogy a dalainkat játszhatjuk a színpadon. A másik pedig az, hogy nagyon kell pörgetni a bulit, ahogy itt Pesten is csinálták, mert akkor sosem áll le a pogó.  Nem kell sok duma, ez nem stand up comedy, csak a zene számít és annak az ereje. Energiában, zeneileg és közvetlenségben is nagyon ott volt a buli, ami még mindig azt bizonyítja számomra, hogy a Dropkick Murphys az egyik legjobb banda élőben, akiket eddig láttam és ebből mindig sokat lehet tanulni” – vonja le a tanulságot a Patkányok frontembere.

2014. július 16-án pedig őket láthatjuk ugyanezen a színpadon, ahol egy-két újdonságra is számíthatnak a nézők, hiszen a zenekar folyamatosan dolgozik.

„Már javában folyik 3 új dal felvétele, amiből egy még a nyáron megjelenik. Szeretnénk megtartani az eddigi dallamvilágot, de próbálkozunk új dolgokkal, főleg hangszerelésben, amit megpróbálunk a színpadon is megjeleníteni majd. Bevettük a hangszerek közé a zongorát, ami önmagában még nem újdonság, mert volt pár dalunk eddig is (Clown, I Always See You), amiben volt zongora, viszont csak kíséret szinten. Most pedig megpróbálkoztunk azzal, hogy a zongora viszi a banjo-val a fődallamot, ami szerintünk rohadt jól áll a dalnak és szeretnénk élőben is így megszólaltatni. A másik érdekesség az lesz, hogy pár dalban én is elektromos gitáron  játszom majd, amitől sokkal teltebb lesz a hangzás, mint eddig. Ezt már régóta tervezzük, de a mostani dalok megkövetelik sokszor a két gitártémát, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk végre. A tervek szerint a Parkban lesz a premier, úgyhogy, aki kíváncsi az újításokra, azt várjuk sok szeretettel!”- zárja le mondandóját az énekes.

Paddy and the Rats koncert, vendég: The Scarlet
2014. július 16. 19 óra
Budapest Park, Soroksári út 60.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Tovább

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Tovább

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Tovább

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Tovább

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky