3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2014. június 24. | Kiki

Tizenkét év után először koncertezik Budapesten a HIM

Copyright:

 HIM (His Infernal Majesty) eddig nyolc albummal büszkélkedhet, amelyből a legutóbbi a "Tears on Tape" tavaly április 26-án adták ki. Ugyanakkor HIM az első finn banda, akik aranylemezesek lettek az Egyesült Államokban is, köszönhetően az ötödik albumuknak, amely a "Dark Light" nevet viseli, és 2006. szeptember 5-én jelent meg. Emellett Finnországban öt stúdióalbumuk lett platina, és "Razorblade Romance" szintén elérte ezt a státuszt Németországban. Most a Budapest Parkban lépnek fel július 24-én.

A banda eredeti neve "His Infernal Majesty" a Sátáni Bibliából származik, amit Anton LaVey írt. Ugyanakkor egy reagge dal, a "His Imperial Majesty" is befolyásolta a tagokat a név kiválasztásában. Az Államokban a "Razorblade Romance" úgy lett publikálva, mint a HER albuma, mivel egy kanadai trash metal banda, a HiM már magának tudta a nevet. Természetesen a lemez sikerét követően a banda megvásárolta Amerikában a jogot a név használatára, és azon túl már a világ minden táján a HIM nevet használták.

Legutoljára 2002-ben járt Budapesten a zenekar, amikor a Szigeten léptek fel, a Zanzibár, Pa-dö-dö, Hooligans, meg egyéb magyar bandák mellett, akik akkoriban élték fénykorukat. Ám amíg azok lassan eltűntek a médiából, a HIM egyre inkább szárnyal. Bár a tagok már nem huszonévesek, akik után döglenek a tini lányok, mint a Black Veil Brides esetében, ám a zenéjük még mindig megérinti a szerelmi bánatban szenvedőket, és a szerelem után vágyakozókat. Mindemellett, a híres szimbólumuk a Heartagram mostanra nem csak a banda jele, amit a frontember Ville Valo alkotott, de a kapcsolatokban jelen lévő szerelem és utálat, élet és halál az ellentétek megtestesítőjévé lett.

A koncert július 24-én lesz a Budapest Parkban, amire már megkezdődött a jegyárusítás. Július 23-áig 5999 Ft-ért, a koncert napján viszont már csak 6999 Ft-ért lehet majd jegyet venni, ha valaki gondolkodik azon, hogy megnézze őket élőben is akkor jobb, ha minél előbb vesz jegyet a rendezvényre.

Kiki
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky