3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2014. június 10.

Véget ért a Budapest Essentials

Copyright:

A nagyszabású koncertsorozatot első alkalommal rendezték meg fővárosunkban 2014. május 29-e és június 1-e között. A fesztivál főhadiszállásaként a Design Terminál üzemelt, azonban a megvásárolt karszalagokkal az egész város szó szerint körbejárható volt. A városi túrák és a szakmai beszélgetések is mind telt házzal futottak, sőt a koncertsorozatokat kihasználva sokan kettő vagy akár több buliban is benne voltak egy este folyamán. Az elővételes bérletekből 3000 db-ot vásároltak, a helyszíneken további 15000 látogató fordult meg. A 4 napos programsorozat keretében együtt bulizhattunk többek között Nabihával az Akváriumban, George Ezrával a HelloBaby Barban, Kingdommal a Toldi Klubban, a Jazzanovával a Holdudvarban, valamint a Gorillaz Sound System formációval is, egy nem éppen megszokott helyszínen, a Fővárosi Vásárcsarnokban. A fesztivál keretében mind a helyiek, mind a külföldiek egy olyan oldaláról ismerhették meg Budapestet, amelyre korábban még nem volt lehetőség.

Az egész fővárost megmozgató fesztivál alatt több mint 50 fellépő, köztük nemzetközileg elismert zenekarok, DJ-k és a magyar zenei szcéna legjava gondoskodott a hangulatról. A dán Nabiha koncertjével indult be igazán az Essentials zenei programja csütörtök este az Akvárium klubban. Az énekesnő pillanatok alatt varázsolta el a közönséget végtelenül kedves és közvetlen stílusával és olyan felejthetetlen dalokkal, mint a Never Played The Bass. A fellépését követően kezdődött csak igazán az éjszaka, a város különböző pontjain dübörögtek a partyk, többek között The Jillionaire és Kingdom DJ setje. Pénteken még tovább forrósodott a hangulat, amit a szintén Dániából érkező WhoMadeWho - az egész Akváriumot megénekeltető - koncertje indított, majd DBridge folytatott a Corvintetőn, a Kraak & Smaak a HelloBaby-ben és Benoit & Sergio az Urimuriban.



A legmozgalmasabbra mégis a szombati nap sikerült, amikor is Budapest szépségét megéneklő George Ezra dupla koncertet adott a magyar rajongóknak, és ott is buli volt, ahol egyébként még sosem: a Gorillaz Sound System a Vásárcsarnokot töltötte meg. Miután mindenki táncolva megejthette a nagybevásárlást, egy pillanatra sem állt meg a bulik sorozata. President Bongo a GusGus-ból a Holdudvarban kapott helyet, Jonas Rahtsman az Ötkertben, Tiger & Woods az Urimuriban táncoltatta meg a fesztiválozókat, a 2manydjs pedig az Akváriumban összegyűlt rajongóknak prezentált felejthetetlen DJ set-et. Vasárnap a legkitartóbbak az Instantban zárták a Budapest Essentials hétvégéjét egy különleges Random Trip-en.

A zenei élmények mellett további speciális programok várták a karszalagok tulajdonosait. A szervezők kezdeti reményeit túlszárnyalva a kulturális programok szinte kivétel nélkül teltházzal futottak, így például az előzetes regisztrációhoz kötött Kitchen Budapest, és Ustream startup cégek háttérmunkálatait bemutató előadássorozatok, sőt szinte valamennyi városkörüli tűzfal, romkocsma, tematikus és Hop on Hop off túrák is. A Design Terminál Everybody Needs Art és Carefree kiállításait külföldi vendégművészek színesítették, illetve olyan szakemberek is képviseltették magukat, akik tőlünk nyugatabbra nagy múltú művészeti egyetemeken tanítanak. A fesztivál legnépszerűbb kulturális programjai közé sorolható az Ötkert kertjében megtartott Cultivo és Creative Mornings szakmai előadásai. A gasztronómiai élményekről és kedvezményekről többek között a kóser gasztronómiát magyarosra hangoló Macesz Huszár, a kávéspecialista My Little Melbourne, a modern technikával rendelkező Kaja.hu, az édes élményeket nyújtó Cake Shop és Fánki Donuts, valamint az íncsiklandozó burgerekkel bombázó W35 és Zing Burger gondoskodott. A Budapest Essentials fesztivállal párhuzamosan megrendezték a Gourmet Fesztivált is, ahol a magyar gasztrokultúra legjava képviseltette magát. A karszalag tulajdonosai 50% kedvezménnyel látogathattak el a Millenáris Parkba megrendezett eseményre is, ahol lehetőségük volt végig kóstolni Magyarország legjobb éttermeit, borászatait, cukrászdáit, gourmet boltjait és kézműves élelmiszer termékeit.

A Budapest Essentials egy csodálatos ízélmény, amely az összes különleges kulturális, városi elemet tartalmazta 4 napba sűrítve. A kezdeti reményeket túlszárnyalva rengetegen kíváncsiak voltak az első urbánus fesztiválra és a visszajelzések alapján sokan várják a folytatást is.

Reméljük, az Essentials életérzés jövőre is folytatódik, addig is Live the city, love the city!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. More

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. More

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. More

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. More

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky