3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. május 30.

Új Ákos-dal!

Copyright:

Hosszú évek után újra együtt zenél Ákos és Hauber Zsolt – hangzott el Ákos sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták a közös munka első szerzeményét, Újrakezdhetnénk címmel. Ez nem a Bonanza újraéledését, hanem egy közös alkotói folyamat első állomását jelzi, ahol Zsolt a zenekar teljes jogú tagjaként vesz részt a munkában – hangsúlyozták. Az eredményt Ákos decemberi Aréna-koncertjén hallhatjuk majd.

Az Újrakezdhetnénk címú szintipop-szerzemény a nagy sikerű 2084 című album és turné irányát folytatja. Zenéjét szerzőtársa, Hauber Zsolt jegyzi, akivel annak idején közösen alapították a Bonanza Banzai zenekart – jelentette be Ákos sajtótájékoztatóján, ahol kiderült, hogy hosszú idő után újra együtt lépnek majd színpadra, s Zsolt nemcsak szerzőtársként, hanem teljes jogú zenekari tagként is részt vesz a munkában.



„Zsoltot még 2011-ben kerestem meg, hogy közös munkára hívjam. A TURNÉ 2084 komoly sikere után újra találkoztunk, a Karcolatok 20 műsorában pedig már vendégként lépett fel két helyszínen is. Lelkesen dolgozunk az új dalokon, rengeteg demót kaptam tőle” – mesélte Ákos, aki elmondta, hogy Zsolttal való barátságuk még a gimnáziumi időkre nyúlik vissza. “Jó ehhez a kapcsolathoz felnőtt fejjel visszatérni” - tette hozzá. “A zenekarunk nem lenne teljes Lepés Gábor hangszerelői-szerzői szakértelme nélkül, Bánfalvi Sanyi dobos pedig zenekarunk “egyetlen férfi” tagja, az élő előadások elengedhetetlen szereplője, aki a stúdiómunkából is kiveszi a részét. Várjuk a nagykoncertet, mind a négyen izgatottan készülünk” – mondta Ákos.
 
A sajtótájékoztatón elmondták, hogy miután múlt év végén Ákos egy évre hazai koncertszünetet hirdetett, idén a nyári fesztiválszezonban sem láthatjuk színpadon, viszont annál buzgóbb lesz az alkotó munka, hisz az új, Újrakezdhetnénk című dal előfutára egy őszre tervezett, új dalokat felvonultató EP-nek. Élőben pedig – pont egy évvel korábbi fellépése után - 2014. december 13-án a Budapest Arénában láthatjuk és hallhatjuk a megújult formációt, egy új műsorral. Az Aréna koncertre már most lehet jegyeket vásárolni, Ákos Webáruházban és a Ticket Express országos hálózatában.
 
Ákos – Telekom: A zenében találkozunk

“A 2014-ben ismét megújított együttműködési megállapodás keretében a Telekom továbbra is Ákos exkluzív főtámogatója maradt” – jelentették be Ákos sajtótájékoztatóján. Mint elhangzott, a távközlési vállalat már a kétezres évek eleje óta áll támogatóként Ákos énekes, dalszerző művészeti tevékenysége mellett.

Ákos 2014-es terveiben – az Aréna koncert és egy új EP mellett - kiemelt szerepet kap az európai koncertturné. A Telekom igyekszik a mobil kommunikáció adta lehetőségekkel is élményt nyújtani a nemzetközi koncertek kapcsán, és Ákossal közösen keresi majd Ákos legnagyobb rajongóját, aki a római koncertről “tudósíthatja” az itthon maradtakat.

Ákos idén fesztiválfellépést nem vállalt, így a Telekom fokozott figyelemmel készül az Aréna koncertre, és Ákossal közösen egy játéksorozatot indít, ahol a szerencsések részesei lehetnek, a minden bizonnyal egyedi Arénás koncertélménynek.

Ákos a Telekommal való közös munka kapcsán elmondta, hogy egyértelműnek látszik a trend, hogy a fiatalok tartalom és zenefogyasztási szokásai radikálisan változnak, ezért a zene és a telekommunikáció találkozása új dimenziót hozhat a zenefogyasztásban. “Számos olyan aktivitásban gondolkodunk közösen, ami a digitális világot és a zenét hozza közelebb, illetve exkluzív élményt ad a rajongóknak” – tette hozzá Ákos.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Tovább

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky