3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2014. május 21.

Öt év után ismét megrendezésre kerül a Bringin’ It Back fesztivál

Copyright:

Bringin’ It Back! Hat évvel ezelőtt a fővárosi hardcore rajongók egyként tehették össze a kezüket, amikor a Madball, a Comeback Kid, az H20 és a Shai Hulud vezetésével először került megrendezésre az a fesztivál, mely hidat jelenthetett a múlt és a jelen értékei, illetve zenekarai között. Egy évvel később a második epizód hasonló jegyben – némileg a metal felé nyitva – a Comeback Kid atyáskodása mellett a Have Heart és a Walls Of Jericho társaságában tette le a voksát amellett, hogy van olyan, amit bizony megéri ’visszahozni’. A Phoenix Music Hungary pedig meg is tette ezt és egy fél évtizedes kihagyás után augusztus hatodikán az egybenyitott Dürer Kertben végre megrendezésre kerül a Bringin’ It Back fesztivál harmadik felvonása.

A kisterem felhozatalát a lelkiismeretes hardcore rajongók már sejthetik, hiszen a Bane félhivatalos búcsúturnéja már korábban bejelentésre került, aminek elsőszámú apropója az a visszatérő lemez, mely – a tavalyi Shai Hulud után szabadon – képes volt bebizonyítani, hogy létezik minőségi és időtálló visszatérés, melyet elsősorban pont a zenekar által tanúsított hitelesség testesít meg a legerőteljesebben. A Don’t Wait Up mellett idén nem lehet és nem is szabad elmenni épp úgy, ahogy a zenekar sem fogja kihagyni – a külön kiemelendő idén tizenöt esztendős It All Comes Down to This – legmeghatározóbb himnuszait. Ha van kihagyhatatlan Bane koncert, akkor ez az. A kisterem felhozatalának fényét tovább emeli az új lemeze megjelentetésének küszöbén álló Bridge 9 Records közönség kedvence, az Expire. Az amerikai midwest színtér utolsó hangig kihasznált, zsigerien ösztönös és nyers hardcore zenéje az övüké, ami – okulva az eddigi két hazai koncertből - élőben tapasztalható meg a legerőteljesebben és mindezt a Pendulum Swings óriási sikerét követő Pretty Low megjelentetése előtt aligha lehetne aktuálisabb. Hazai részről a nemrég a The Idoru egykori énekesével kiegészült és minden eddiginél magasabb fordulatszámon pörgő New Dead Project és az elmúlt időszakban nagyon sok tapasztalatot szerzett, metalos témáktól sem idegenkedő crucial banda, a Cold Reality melegít majd be.

Ha mindez pedig nem lenne elég, akkor a nagyterem nevéhez méltóan igazi nagy dobásokkal igyekszik majd tovább öregíteni a fővárosi hardcore élet hírnevét. Az ausztrál I Killed the Prom Queen alapító dobosa, JJ Peters által megálmodott hedonista és egyszerű megoldásokat nagyszerű köntösbe bújtató Deez Nuts lassan hazajáró vendég lesz nálunk, ami az eddigi koncertjeik alapján teljesen érthető: a hazai közönség számára fontos a csapat által képviselt kettőség, aminek ellenére még a legszkeptikusabb közönséget is képesek együtténeklésre és bólogatásra késztetni. A szintén visszatérő Brutality Will Prevail azonban hiába bizonyított már két ízben is a budapesti színtér számára a most soron következő koncertjükkel mindent egy lapra tesznek majd fel, hiszen a csapat több ízben is megújult, aminek legmarkánsabb eleme Louis Gauthier (ex-Breaking Point), az új frontember debütálása. A vitatott kérdés, miszerint a változás pozitív vagy negatív irányba billentette el az összképet most végleg eldől.  A felhozatalhoz továbbá csatlakozott a fesztivál első epizódján is már bemutatkozott portugál Devil In Me, akik szintén 2014-et választották a visszatérés évének, aminek a Knowledge Is Power című klipjük gond nélkül szerzi meg a szükséges hitelt és az érdemet arra, hogy feltétlen figyeljünk rájuk. A nagyterem első fellője pedig az új-zélandi crunk hip-hop egyik közkedvelt arca, Louie Knuxx, aki gond nélkül tudja úgy továbbszínesíteni az est összképét, hogy az egyben az összetartás és a sokoldalúság szimbóluma is maradhasson.

A Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert közös szervezésében megrendezésre kerülő fesztivál jegyeire pedig érdemes lesz minél gyorsabban lecsapnia minden érdeklődőnek, ahol az első 100 darab jegy mindössze 3000 forintért kapható kizárólag a Dürer Kertben június 1-ig, majd az értékesítés azt követően július 20-ig 3.900 forintos, majd július 21-től és a helyszínen 4.900 forintos áron folytatódik a megszokott helyeken.

Bringin’ It Back! Fesztivál
2014. augusztus 6.,18:00
Deez Nuts (AUS), Brutality Will Prevail (UK), Devil In Me (P), Louie Knuxx (NZ), Bane (USA), Expire (USA), New Dead Project, Cold Reality
Dürer Kert, Budapest 1146, Ajtósi Dürer sor 19-21.
Jegyárak: 3.000 Ft (első száz vásárló számára, csak a Dürer Kertben, június 1-ig) / 3.900 Ft (elővételben július 20-ig) / 4.900 Ft (július 21-től és a helyszínen)
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. A continua

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. A continua

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. A continua

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. A continua

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky