2014. május 20.
2014. május 25-én megszokott felállású triójával látogat el a Budapest Jazz Clubba, a James Carter Organ Trio. A kívül-belül óriás James Carter, generációjának egyik legkiemelkedőbb szaxofonosa. Pályája indulása óta sorra gyűjti be az elismeréseket és díjakat. A ’69-es születésű, detroiti származású szaxofonos 11 éves korában vett először hangszert a kezébe és 1991-ben már a legendás trombitás, Lester Bowie The Organizer c. lemezén működött közre.
Játékával az egész new yorki jazz-szcénát elbűvölte, amikor ’88-ban Lester Bowie pártfogása alatt berobbant a zenei köztudatba. Még 23 éves sem volt, amikor JC On The Set címmel Japánban megjelent első szólólemeze. Második lemeze, a Jurassic Classics pedig felkerült a jazz-toplistákra.
2005-ben jelent meg saját triójának lemeze, az Out of Nowhere a Half Note-nál, majd 2006-ban rögzítette a Gold Sounds c. korongot a Pavement popzenekar slágereiből Cyrus Chestnut billentyűs, Reginald Veal bőgős és Ali Jackson dobos közreműködésével.
A 2008-as évben látott napvilágot az Emarcy kiadónál Present Tense c. lemeze, melynek producere a nagynevű Michael Cuscuna és melyen az átritmizált jazz standerdeken kívül a rendkívül népszerűbrazil hangvételű ’Bossa J.C.’ is szerepel.
2009 végén a new yorki Blue Note klubban, a ’Heaven on Earth’ projekt keretében vezetett ’all star’ csapatot, melyben rajta kívül John Medeski hammond-orgonán, Adam Rogers gitáron, Christian McBride bőgőn és Joey Baron dobon játszott. Az eredmény olyan groove-os ’jam-jazz’, melyben a lüktetés és vitalitás a legmagasabb hőfokra hág.
2011-es Caribbean Rhapsody c. albumán szerepel az a szaxofonverseny, melyet kifejezetten számára irt Roberto Sierra zeneszerző. Ebben a crossover műben Carter mesterien ötvözi a klasszikus és jazz-zenei elemeket. James Carter, aki többször nyerte el a down beat magazin kritikusi illetve olvasói dijait, olyan előadókkal, valamint zenekarokkal dolgozott, mint a Lincoln Center Jazz Orchestra, Julius Hemphill, Ronald Shannon Jackson, Charles Mingus Big Band, Aretha Franklin, David Murray, Ensemble of Chicago, Ginger Baker, Sonny Rollins, Odean Pope, Dee Dee Bridgewater. Robert Altman 1996-os “Kansas City” c. filmjében pedig művészi kifejezőképességének új szinteret adva, Ben Webster szaxofonos figuráját alakította.
Carter igazi multiinstrumentalista, aki a teljes szaxofon arzenál mellett kontrabasszus- és basszusklarinéton is mesterfokon játszik, szabadidejében pedig antik és új fúvós hangszereket, elsősorban trombitákat és kürtöket gyűjt.
Május 25-i koncertje alkalmával leghíresebb formációjával, az évek óta töretlen sikernek örvendő izgalmas, de a jazz zenei kedvelőinek legkevésbé sem szokatlan felállású triójával látogat el a Budapest Jazz Clubba. A James Carter Organ Trio ritmusszekcióját két igazi világklasszis, Gerard Gibbs Hammond B3-on és Leonard King dobon játszik.