3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. április 22.

Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai egy koncerten

Copyright:

Május 3-án, szombaton este a Zeneakadémia Nagytermében kerül sor a Snétberger Zenei Tehetség Központ harmadik évfolyamának évzáró koncertjére. Fellépnek a központ legkiemelkedőbb tehetségű diákjai Snétberger Ferenc közreműködésével. A koncert vendégművészeiként Paolo Vinaccia-t és Tony Lakatost köszönthetjük a színpadon.

A kétrészes est különlegességét az adja, hogy diákok és tanárok együtt lépnek színpadra jazz és klasszikus zenei darabokkal. A fiatal zenészek a képzés kezdetétől fogva arra kapnak ösztönzést, hogy formációkat alakítsanak, megtalálják egyéni hangjukat és minél többen írjanak saját szerzeményeket. Az esten fellépő zenekarok közül többen játszottak már norvég, német, francia színpadokon és olyan neves hazai eseményeken, mint a Művészetek Völgye vagy a Sziget Fesztivál.

A tehetségközpont működésének sikerét már megtapasztalhatták, akik 2012 márciusában ellátogattak a Művészetek Palotájába, amikor az első évfolyam legtehetségesebb fiataljai játszottak együtt tanáraikkal, és kiválóan helyt álltak a Nemzeti Hangversenyterem színpadán. Múlt év áprilisában pedig a Thália Színházban zárták a második évfolyam diákjai a tanévet.

Valódi sikertörténet a 2011-ben, Snétberger Ferenc Liszt- és Kossuth-díjas gitárművész kezdeményezésére létrejött, és az ő szakmai irányításával működő Zenei Tehetség Központ eddigi működése. Az évente hatvan tehetséges, elsősorban roma származású és hátrányos helyzetű fiatalnak lehetőséget adó központban a magas szintű képzésnek köszönhetően minden adott ahhoz, hogy a muzsikusi pályára lépve a megélhetésre és a megbecsülésre is esélyt kapjanak a 12–20 éves fiatalok.

A felsőörsi táborban olyan neves tanárok tanítják a hangszeres játékot, zenekari gyakorlatot, zeneelméletet, mint László Attila, Lukács Miklós, Farkas Rózsa, Oláh Tzumó Árpád, Lamm Dávid, Rozsnyói Péter, Barcza Horváth József, Mohay András, ifj. Balázs János, Lakatos György, továbbá kiemelkedő nemzetközi hírű vendégelőadók, mint Paolo Vinaccia, Tony Lakatos vagy Roby Lakatos; s természetesen maga Snétberger Ferenc is részt vesz az oktatásban.

A jótékonysági koncert a Zeneakadémia támogatásával valósul meg.

A Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjainak évzáró jótékonysági koncertje
május 3. (szombat), 19:30
Zeneakadémia Nagyterem

Vendégművészek:
Tony Lakatos, Paolo Vinaccia

Jegyárak: 4900 Ft, 3900 Ft, 2900 Ft, továbbá támogató jegyek is vásárolhatók 9900 Ft-ért, mellyel hozzájárulnak a központ működési költségeihez.

A koncertre jegyek vásárolhatók az Interticket hálózatában, a Broadway jegyirodákban és a Zeneakadémia jegypénztárában.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Tovább

2026. szeptember 15.

A 40 éves The Mission visszatér Budapestre

Az egyik legnagyobb hatású posztpunk és goth rock zenekar, a The Mission 2027. május 9-én visszatér Budapestre, hogy katartikus dalaikkal ismét egyesítsék hazai rajongóikat egy varázslatos este erejéig a Dürer Kertben. Ráadásul a zenekar 10 év kihagyás után jövőre új lemezt is ígér, így a klasszikusok mellett várhatóan már a friss lemez szövegeit is énekelhetjük. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky