3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. március 31.

Thomas Mark: itt a tavasz legelegánsabb slágere!

Copyright:

Thomas Mark Megérkezett a Thomas Mark formáció vadonatúj dala, a "Found&Lost", amely a zenekar történetében az első olyan, amiben élő éneket használnak. Az újdonságban a szemtelenül fiatal, tehetséges és a közelmúltban az Eurovíziós Dalverseny magyar döntőjében második helyet elérő Bogi hangját hallhatjuk.

A szerelmi csalódásról, illetve a csalódásból merített erőről szóló szerzemény hangulatára jellemző a kezdetben szomorkás ének és a lüktető elektronika disszonanciája, majd a refrénben történő együttes kiteljesedésük.

A Thomas Mark 2012 nyarán indult electro-pop zenei projekt. Tagja az egyik jól ismert hazai jóképű nu disco producer és DJ (TMX), illetve az egyik legkarakteresebb magyar popzenekar vezetője, akinek nyitottsága, pimaszsága és humora sosem ismer határokat (Linczényi Márk). A két főből álló együttes elektronikus alapokra épít popos dallamokat, amellyel céljuk, hogy élő zenét játsszanak elektronikus környezetben, táncra perdítsék és szórakoztassák a közönséget, de a gépies elemek mellett érzelmeket is közöljenek zenéjükkel.

A Thomas Mark a '80-as, '90-es évek kacér zeneiségére épít, miközben táncoltat és finom ízléssel szórakoztat. Nemcsak megjelenésükben, de zenéjükben is elegánsak. Első videójuk, a "Jean-Paul" című dalhoz készült kisfilm az Index és az Origo szerint is 2013 egyik legjobb klipje. Készítettek már remixet a legendás Giorgio Morodernek, a szexi Chromeonak vagy épp a divatos Hot Chipnek, így valóban itt volt az ideje, hogy egy újabb slágerjelölttel rukkoljanak elő.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky