3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. március 27.

Zöld Pardon helyett Barba Negra Track –  Ott a helyed!

Copyright:

Új néven, új koncepcióval kezdi a 2014-es szabadtéri szezont az egykori Zöld Pardon helyén, a Rákóczi híd budai hídfőjénél épülő Barba Negra Track, az újbudai Barba Negra Music Club szabadtéri kiadása. A szervezők négynapos bulival ünneplik a nyitásra külsőleg is megújuló koncert- és partihelyszínt, amely április 30-án kezdi az idei szezont. A hazai zenei élet legnagyobb neveivel várják a szórakozni vágyókat egész nyáron át.

Széles zenei skálával, számos kiegészítő programmal és megújult külsővel várja az egykori Zöld Pardon helyén a Barba Negra csapata a szabadtéri koncertre járó közönséget. A programhelyszín a Barba Negra Track nevet kapta.

„Az új név egy új korszak kezdetét jelenti, természetesen a zene a fő csapásvonal” – mondták el a szervezők, akik külcsín tekintetében és tartalmilag is változást ígérnek. „ Célunk, hogy minél több zenei stílust bele tudjunk tenni a programfolyamba a koncertzenekaroktól az elektronikus tánczenéig, de nagy hangsúlyt fektetünk a kiegészítő és a családi programokra is, valamint több jótékonysági megmozdulást is tervezünk. A Barba Negra Track célja, hogy egy olyan hely legyen, ami a közönség és a fellépő művészek számára egyaránt kedves és szerethető.”
 
Barba Negra Track – új külső és koncepció
A helyszín az eddigiekhez képest külsőleg is megújul: egy speciális fedéssel a küzdőtéren a közönség nagy része megvédhető az esőtől. A nagyszínpad olyan hang- és fénytechnikát kap, amely mind a hazai, mind a külföldi fellépők igényeinek maradéktalanul megfelel. A Track nagyszínpada mellett található a szakmának fenntartott zárt körű terület, ami a helyszínre látogató művészek exkluzív klubjaként szolgál majd.

Fontos a magyar zene

A zenei programok tekintetében a szervezők a Barba Negrában már megszokott és népszerű sokszínűséget viszik tovább: a metáltól az elektróig, a kortárs modern popzenétől az alternatív vonulatig mindenki megtalálja majd a maga kedvencét.  Az élő koncertek után hajnalig a bulizásé a terep a Trackben.

A szervezők fontosnak tartják a hazai könnyűzene támogatását: a programok összeállítása során előnyt élveznek a magyar produkciók, így túlnyomórészt a hazai zenei kínálat lesz terítéken, de várható jópár, nemzetközileg is ismert nagy név. A hazai sikerbandák mellett a Track kisszínpadán lehetőség nyílhat a bemutatkozásra a fiatal, feltörekvő tehetségek számára is, amely nem egy mellékes, alárendelt helyszín lesz, tartalmilag szinte egyenértékű a nagyszínpaddal.

Fő a biztonság
A Barba Negra a hazai szórakoztatóiparban szinte az elsők között szerezte meg a biztonságos helyeknek járó – a West-Balkán-tragédia után különösen megszigorított – működési engedélyt. A Barba Negra Track biztonsági szolgálatát ugyanaz a cég végzi továbbra is, akik az elmúlt években már bebizonyították profizmusukat a Zöld Pardon nyári idényeiben. A Barba Negra brand alatt működő szakmailag elismert munkatársak jelenléte garancia minden szórakozni vágyó biztonságát illetően.

Négynapos Track nyitóbuli
A Barba Negra Track 2014. április 30-án egy négynapos koncertfolyammal hivatott ünnepelni a közönséget, a zenekarokat és az új hely nyitását. A megnyitó rendezvénysorozaton négy olyan nagy hazai és egy nemzetközi közönségkedvenc látható majd, akik már bizonyítottak a hazai közönség előtt.

Április 30-án a Hooligans, május elsején a brit tánczenei színtér képviseletében a Kosheen táncoltatja meg a közönséget, majd másodikán a Supernem mutatja be legújabb albumát, a hosszú hétvégét pedig az Intim Torna Illegál szombati koncertje zárja. A koncertek után az elektronikus tánczene kedvelőinek nyújt minőségi szórakozási lehetőséget a Track.
A Barba Negra Track 2014-es tavaszi- nyári idénye igazi zenei best of koncertsorozatnak ígérkezik. Itt ünnepli az Isten Háta Mögött zenekar a 15., a Junkies a 20. születésnapját. Fellép a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Paddy and the Rats, a hazai alter-legenda Pál Utcai Fiúk, a Hősök, DSP, a Magashegyi Underground, a Fish!, a  Kaukázus és az Anima Sound System is. A nyár közepén fellép a metál egyik klasszikusa, a stílusteremtő amerikai Death zenekar is.

Hosszú idő után újra Budapesten koncertezik a klasszikus felállású Korál, de zenél a 30Y, és fellép az esztrádbölcsész hip-hopot nyomó Bëlga, és a hazai punk-legenda, a HétköznaPI CSAlódások is. A teljes koncertmenü folyamatosan frissülve követhető a Barba Negra Track hivatalos Facebook-profilján.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky