3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2014. március 20. | Bea

Michael Bublé Budapest és a sikító nők

Copyright:

Nagyon úgy néz ki, hogy sikoltozó, extázisban lévő nőkkel lesz tele a Stadionok környéke 2014. november 2-án, ugyanis bármennyire is gondolkodóba ejtő és furcsán disszonáns érzés már a tudat is, de Budapestre jön Michael Bublé!

Látványos koncertet ígér a sármos énekes, úgyhogy azoknak is lesz mit nézni, akik esetleg nem a művész úr külseje miatt igyekeznek a programra. És persze tudjuk, hogy talán még a külsejét díjazók sem (csak) a kinézetéért látogatnak majd a Papp László Budapest Sportarénába 2014. november 2-án: az énekes-dalszerző-és-még-színész-is munkásságát is teljes mértékben elismerjük természetesen.

A kanadai zenész már 2005 óta világhírnek örvendhet, az It’s Time című lemeze ugyanis méltán meghozta neki a sikert. Ezt tovább tetézte 2007-es Call Me Irresponsible albumával, hogy aztán hosszú ideig vezesse ne csak a kanadai, de az amerikai, ausztrál és számos európai ország toplistáit is. 2009-es korongja, a Crazy Love már 3 nap árusítást követően az USA-beli lista legelső helyezésére jutott, ugyanez történt 2011-es karácsonyi CD-jével. Legújabb anyagáról, a To Be Loved-ról is biztos, hogy sok-sok dalt fog előadni, ahogy számíthatunk korábbi kedvenc zenéink felcsendülésére is.

 

 

Többször Grammy-t nyert, több mint 50 millió albumot adott el, és még jól is néz ki. Michael Bublé minket már meggyőzött. Sőt, látványos koncertet is ígér 2014. november 2-ra a budapesti rajongóknak. A nők reményei szerint, ebbe minimum egy pólóledobás is beleértendő!

Bea

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Continuer

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Continuer

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Continuer

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Continuer

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky