2014. március 14.
Közös ünneplésre hívja hallgatóit a 89.5 Music FM március 21-én a PeCsába. Az estétől reggelig tartó party-n fellép a hazai popzene élvonala – mások mellett Caramel, Oláh Gergő, Kállay-Saunders, Radics Gigi – és megpörgetik majd a közönséget a MusicKillers DJ-k is. Az sem titok, hogy a lemezjátszók mögé áll a tavalyi év legnépszerűbb műsorvezetőjének kikiáltott Cooky is.
Két éve robbant az éterbe a 89.5 Music Fm, s az elmúlt több mint 700 napon a csatorna kb. 12 000 órányi zenét sugárzott, s majd’ 200 000 dalt játszott le ezalatt. A Délutáni RoadShow műsorvezetői 150 000 kilométernyi utat tettek meg kalandos, olykor veszélyes körülmények közt. Mák Kata, a Call Centerben eleddig mintegy 4 000 üzenetet adott át, a kívánságműsorokban Cooky és Kátay Artúr lassan túl van a
10 000. kérés teljesítésén.
Eltelt tehát két év és a rádió ismét egy nagy, közös, szülinapi ünneplésre hoz össze minket. Március 21-én este 7-től indul a buli, ahol fellépnek hazai pop-ikonok, így Caramel, Oláh Gergő, Tolvai Reny, a Compact Disco, Bogi, Dukai Regina, Janicsák Veca, The Biebers, Hien, a Fool Moon, a New Level Empire, Kállay-Saunders, Radics Gigi, Király Linda és Király Viktor. Az est során lemez mögé allnak majd MusicKillers DJ-k, nevezetesen Dj Metzker Viktória, Antonyo, Lauer, No!End, DJ Revolution, Compact Dj Lotfi Behnam, DJ Newik, aki 2013-ban az “év felfedezettje” díjat nyerte, valamint Cooky, aki pedig a legnépszerűbb rádiós volt a közönség szerint 2013-ban.
Jegyek elővételben 1.895, a helyszínen 2.895 forintba kerülnek majd.
Részletek a Music Fm oldalán és a 89.5 Music Fm facebook-oldalán.