3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2014. március 6.

Bogoz lemezbemutató a Mikában

Copyright:

Új lemezét viszi színpadra - március 14-én a Mika Tivadar Mulatóban - a hazai alterpop feltörekvő csillaga, a Bogoz zenekar. A koncerten vendégzenészek és új hangszerek egészítik ki a csapatot, a koncertet felvezető videóban pedig Mucsi Zoltán “Kapa”, népszerű színészünk is kapott egy epizódszerepet.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Közös ünneplésre hívja jelen- és jövőbeli rajongóit az alig hároméves, de már sokat megélt Bogoz zenekar. Az ünneplés tárgya pedig nem más, mint első, “Azt hiszem, mégis viszem a szívem” című nagylemezük megjelenése.  “A tíznótás korongon több stílus kavarog, így nagy eséllyel mindenki talál majd rajta kedvenc dalokat” – mondják a lemezről a fiúk.

"Mivel trió vagyunk, nehéz lenne úgy előadni a dalokat, ahogy a stúdiólemezen szólnak, de a lemezbemutató koncerten hegedűvel, zongorával és némi elektronikával dúsítjuk majd a lemez harapósabb, vagy éppen lágyabb dalait."

A közönséget aznap az akusztikus hip-hop Gyík zenekar melegíti majd be, melynek szintén épp készülő nagylemeze felett Dióssy Ákos bábáskodik.

 

 

A koncertek után hajnalig tartó házibuli kezdődik.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. A continua

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. A continua

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. A continua

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. A continua

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky