3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2014. február 12.

Júniusban jön a Silverstein!

Copyright:

Mindig örömmel szolgál visszatérő előadókat fogadni hazánkban, főleg, ha olyan frenetikus zenekarokról van szó, mint a kanadai Silverstein. Pláne, hogy az előző évtized elején alakult csapat ezúttal 2013 legelején megjelent hatodik stúdióalbumának ürügyén érkezik június 22-én a Dürer Kertbe, bemutatva frissen szerzett új gitárosát is.

A leginkább poszt-hardcore és emo kategóriákba sorolható formáció az ezredfordulóbeli születése óta egy jól bejáratott név lett a színen, amit eddigi remek nagylemezeivel egyértelműen ki is érdemelt. A tagok az elmúlt tizennégy évben egy rendkívül fejlődőképes és céltudatos zenekar képét alakították ki, amely a finomra hangolt, mégis harapós gitárzúzás, a mennydörgésszerű dobverés és a kétségbeesetten érzelemdús énektémák kereszttüzében rukkol elő a dühösebbnél dühösebb szerzeményeivel. Mind a hosszabb-rövidebb lélegzetvételű korongok, mind a köztes időszakokban megjelentetett EP-k, mind pedig a csapat élő teljesítményét dokumentáló koncertlemez büszkén tanúsítja, hogy a produkció nagy vehemenciával tör előre, folyamatosan szem előtt tartva számottevő rajongói bázisának igényeit – melyeket nem átallott több mint 1600, lehengerlő energiájú fellépésén kielégíteni.

Ráadásul a 2014-es Silverstein koncert tartogat még egy meglepetést, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy a banda legújabb tagja, Paul Marc Rousseau gitáros bemutatkozik, a produkció kitűnően fogadott This Is How the Wind Shifts névre keresztelt legutóbbi anyaga alapján pedig biztos, hogy teljes elégedettségben távozhatnak majd azok, akik velünk tombolnak a Dürer Kertben.
Az este hangulatának a megalapozásáról a magyar poszt-hardcore nagyágyúja, az európai turnéja után a Dürerbe újra visszatérő Shell Beach gondoskodik majd.

Shell Beach (HU), Silverstein (CAN)
2014. június 22.
Dürer Kert, Budapest 1146, Ajtósi Dürer sor 19-21.
Jegyárak: elővételben 3500 Ft, a helyszínen 4500 Ft
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. A continua

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! A continua

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. A continua

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. A continua

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky