3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. december 23. | govinda

Szilveszter a Gödörben a Kiscsillaggal!

Copyright:

Szinte már hagyományosnak mondható a Gödör Klub szilveszteri megmozdulása, így idén is velük ünnepelhetitek 2014-et, ezúttal már a Király utcában. A kihagyhatatlan este programja úgy néz ki, hogy a Kiscsillagon kívül fellép még a Satöbbi, a Super Starsky és a Jambalaya is.

Satöbbi

A Satöbbi döbbenetesen régen, még 1982-ben kezdte a működését, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy lejárt volna az idejük. Sőt: a humor azon kevés dolgok egyike, amire mindig szükségünk lesz nekünk, embereknek, a Satöbbinek pedig ez a legalapvetőbb eszköze. Ráadásul a zenekar szinte otthon töltheti a szilveszter estéjét, hiszen a Gödör réges-régi törzsfellépői ők. (Ha valaki nem tudná mihez kötni őket: a L’Art pour L’Art-ból ismert Pethő Th. Zsolt a csapat egyik alapítója. Bizony.) Harminc évvel ezelőtt így teljesítettek a Ki Mit Tud?-on:

 

 

Super Starsky

A Super Starsky-ról már egy szó is sok mindent elmond, ez pedig a retro, de ne intézzük el ennyivel a dolgot: az együttes más, hazai zenekarokból ismert zenészekből áll, akik igyekeznek megőrizni az olyan óriások örökségét, mint Karel Gott, az ABBA, vagy például Paul Anka. Igen ám, de nem egyszerűen újrahasznosításról van szó: a popkultúra történelmének kitörölhetetlen örökzöldjeit (jaj) feszes ska-reggae alapokra helyezik. A csapat egyik alappillére a Malacka és a Tahóból ismert Borovitz Tamás, akit lassacskán többen ismernek például a Comedy Central képernyőjéről, mint mondjuk a koncerthelyszínek színpadáról. Lásd:

 

 

Jambalaya

A Jambalaya saját meghatározása szerint New Orleans-i zenét játszik, amely a blues, a jazz és a funky fúziója, egyébként pedig a különböző kulturális hatások sokszínű egyvelege. Bemutatkozásukban így fogalmaznak: „A Jambalaya zenéje ennek a tradíciónak a 21. századi újragondolása, a zenekar hangszerelésében a New Orleans-i autentikus stílus visszaadása az elsődleges szempont (ezért nincs például állandó szólógitár).” Tény, hogy igazán izgalmas zenei produktumról van szó, és ha picit belenézünk a fellelhető koncertfelvételekbe, azt is láthatjuk, hogy az elképzelést igen magas színvonalon valósítják meg.

 

 

Kiscsillag

Zenei körökben az idei év egyik legnagyobb dobásának számított hazai fronton a Kispál és a Borz (alkalmi) visszatérése, mindemellett viszont nem szabad megfeledkeznünk a Kiscsillagról sem! Lovasi András, Leskovics Gábor, Ózdi Rezső és Mihalik Ábel - azaz a Kiscsillag - az év utolsó napján sem hallgatnak el, de főként azért nem, hogy a Gödör közönségét megfelelően szórakoztathassák; azért koncertezve-bulizva átlépni az újévbe egyáltalán nem a legrosszabb dolgok közé tartozik. Aki egyébként is kedveli a brigádot, annak mindenképp ajánlott a részvétel, de annak is, aki egy jó hangulatú, gitárropogástól hangos buliban szeretnének búcsúzni 2013-tól. (Régen voltam már Kiscsillag koncerten, ez igaz, de amire a legszívesebben emlékszem, az a közös ugrálás, úgyhogy lapos lötyögésre senki se számítson.)

 

 

Komolyságot és unalmat senki se várjon, felszabadultságot, jókedvet és egy jó bulit viszont annál inkább. Ezzel a felállással biztos nem fog rossz hangulatban kezdődni a következő év!

Gödör Klubszilveszter – Satöbbi, Kiscsillag, Super Starsky, Jambalaya
2013. december 31., 20:00
Gödör Klub, Budapest 1061, Király utca 8-10.
Belépő: elővételben 3000 Ft, a helyszínen 3500 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. június 22.

Több mint száz új fellépőt jelentett be a jubileumi EXIT

Az eddig bejelentett nevek, így David Guetta, DJ Snake, Tyga, Robin Schulz, Asaf Avidan, Paul Van Dyk, Sheck Wes, Topic, Satori, Amira Medunjanin vagy a Laibach mellé több mint száz fellépő csatlakozott a jubileumi, 20. EXIT fellépőinek sorába. Az új nevekkel együtt, mint például Amelie Lens, Maceo Plex és Tijana T immár négy fesztiválszínpad programja lett teljes a Budapesttől mindössze 3 órás autóútra található rendezvényen. Tovább

2021. június 2.

A Fran Palermo is az EXITre tart

Szerbia június második felében az újranyitást tervezi, erről adott ki közleményt Ana Brnabić szerb miniszterelnök. Ezzel újabb hivatalos megerősítést nyert, hogy a régió első idei nagyfesztiválja minden bizonnyal az újvidéki EXIT lesz, július 8-11. között. A szervezők korábban már bejelentették, hogy olyan nemzetközi sztárokkal készülnek, mint David Guetta, DJ Snake, Tyga, Paul Kalkbrenner vagy a Sabaton. Hozzájuk csatlakozott a napokban Robin Schulz, Satori és a Fran Palermo is. Tovább

2021. június 1.

A legjobb zenekarokkal vár a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

Koncertek, színházi előadások, közösségi programok és csodálatos természeti környezet várja a nagymarosi Duna-parton a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó közönségét. Az ország egyik legbarátságosabb fesztiválját a tervek szerint június 24. és 27. között rendezik meg. A négy nap során többek között fellép a Halott Pénz, a Punnany Massif, Rúzsa Magdi, a Kowalsky meg a Vega, Péterfy Bori & Love Band és az Ivan & The Parazol. Tovább

2021. május 6.

A kelta punk legnépszerűbb csapata visszatér Budapestre

Jó és rossz időkben a zene felé fordulunk. Lemezgyűjteményeink és lejátszási listáink átsegítenek minden nehézségen és bajon, amit elénk hoz az élet. Amint megnyomod a lejátszás gombot, a fájdalom elmúlik. The Dropkick Murphys koncert lesz 2022. február 9-én a Budapest Arénában! Tovább

2021. április 12.

Figyelem! Virtuális Glastonbury lesz!

Magyarországról is követhető lesz a Glastonbury Fesztivál online koncertje. A világ egyik legismertebb fesztiváljának szervezői május 22-én különleges streamkoncerttel jelentkeznek a Glastonbury kultikus helyszíneiről. A Live At Worthy Farm elnevezésű ötórás műsorban fellép a Coldplay, Damon Albarn, HAIM, IDLES, Jorja Smith, Kano, Michael Kiwanuka, Wolf Alice és DJ Honey Dijon. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky