3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. december 5.

Szuperség: tízéves a Deck Attack

Copyright:

A Deck Attack kollektíva (Infragandhi és Cyborg Templar mint a törzsgárda, továbbá állandó közreműködőik, vendégeik - Negro-tól, Palotain, Superman-en át Kid Panel-ig) immár bő egy évtizede közvetítik a mulatni és közben minőségi zenét hallgatni vágyók számára a legfrissebb, legizgalmasabb elektronikus tánczenéket. Saját, különleges, kifinomult ízlésükön átszűrve azt a sok-sokezer muzsikát, amit az utóbbi évtizedben kitermelt magából a zenekészítők terjed elmes közössége – legyen bár az house, hip hop, drum and bass, funky break, elektro, vagy dubstep.

A lassan 11 év alatt megjárták a fontosabb szórakozóhelyeket: a Kultiplexben kezdtek 2003 februárjában – első vendégeik között
volt Zero dB és az Interfearence (a kor a kétezres évek gusztusosan eklektikus, egzotikusan lüktető tánczenéjének császárai), s az első 1-2 évben ez is volt az állandó bázisuk. Ezt követően a West Balkán több helyszíne (előbb a Kopaszi-gát, majd a Futó utca) éppúgy volt otthonuk, mint később a Corvintető, az Instant, s a Nyugati Skálabéli WB - manapság elsősorban a Fogasházban lehet velük találkozni. Alkalmilag-rendszeresen láthatta-hallhatta őket a Mokka Cuka, a Chachacha Cabrio, a Merlin, a Trafó és az A38 közönsége is. Külföldi vendégeik listája szinte felsorolhatatlanul hosszú: a fent em ítetteken felül elég a Koop, a Grandmaster Flash, The Herbaliser, a Five Corners Quintet, Alex Metric, a Little Dragon, Rodney Hunter, a Kraak & Smaak, a Ralph Myerz & The Jack Herren Band nevét felsorolni. Mint látható, idén tízéves születésnapot ülnek - kissé tán megkésve, miközben már közeledik (s még e télen következik) a tizenegyedik is.

Jubileumi vendégük is különleges: a Punks Jump Up duó tagjai stílushatárokon merészen átnyúló zenei lázadóként kezdték pályafutásukat. A divat médiumát tudatosan használó srácok (a londoni Joe Attard és a svéd David Andersson) munkáikban kezdettől fogva vegyítették a punk-mentalitást és a törő-zúzó energiákat az elektrofunk-diszkó lazasággal oldott gépies rigiditásával. Ereszd el a hajam típusú partijaik révén előbb Kelet-London, majd a netes zenei blogok révén a szélesebb publikum is megismerte munkásságukat. Első felvételeik még saját rövid életű, legendás Casette kiadónál jelentek meg (elsők között itt publikálta dolgait a Simian Mobile Disco is), de 2007 óta a francia, kifejezetten a határtörő és nagyon is cool zenékre specializálódott Kitsuné kiadónál adják ki maxijaikat.

Arról már nem is beszélnénk, hogy az utób bi 8-9 évben számolatlanul szórták a remixeket: klienseik között szerepel Miike Snow, a Two Door Cinema Club , Lykke Li, a Gossip, Robyn, Ladyhawke, a Crystal Castles, a Chromeo, Tiga, Joakim, a Ladytron, Yelle, az In Flagranti, no és Peter Bjorn & John – ez nagyjából precízen fedi is az általuk játszott és felhasznált zenék sokszínűségét. Idén többek között Bryan Ferry klasszikus Don’t Stop The Dance-ét dolgozták fel a maguk utánozhatatlanul laza elektro/diszkó/house stíljében – remek belépő lesz ez mostani, vélhetően frenetikus fellépésükhöz is.

Magyar részről jelen lesznek az alapító tagok, s állandó vendégeik is szinte teljes létszámban képviseltetik magukat. Készült egy jubileumi mix Infragandhi kezei alatt, melybe az elmúlt 10 év külföldi vendégeinek alkotásaiból kerültek be dalok, márkahű szelekcióban:
INFRAGANDHI: TEN YEARS OF DECK ATTACK MIX STREAM

Program:
PUNKS JUMP UP (Kitsuné, UK)
Infragandhi
Cyborg Templar
Negro
Palotai
Superman
Kovary


Visual: Vj Vandelina

Ten Years of Deck Attack
2013. december 7., 22:00
Fogás Ház, Budapest 1073, Akácfa u. 51.
A belépés ingyenes!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky