3428 zenekar 12455 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. november 29.

Motoros dalhoz forgatott klipet a PASO

Copyright:

A nyári élményeket és a felszabadult motorozás hangulatát idézi fel Lipi Ride című új dalában és videóklipjében a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A népszerű zenekar – ha nem is motoron – télen is járja az országot koncertjeivel, tavasszal pedig már biztosan fellép Írországban és Németországban is.

Lipi Ride címmel nyári hangulatú, laza videóklippel jelentkezett a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). Magyarország egyik legnépszerűbb koncertzenekarának új dalát a csapat dobosa, Lipi Brown és régi-új szenvedélye ihlette.

- Néhány év kihagyás után Lipi Brown barátunk tavaly nyáron újra elkezdett motorozni, és teljesen magával ragadta ez az életérzés. Egy időben még turnéra is úgy mentünk, hogy a két kisbuszunkat motoron követte, amiből adódtak néha vicces helyzetek. Egyszer egy fellépés után lerobbant a járgánya, amit nagy nehezen valahogy betuszkoltunk az egyik kisbusz hátuljába a hangszerek mellé, de végül haza tudtuk vinni. Akkor már biztos volt, hogy ebből dal lesz. Így született meg a Lipi Ride. A szövege arról szól, hogy Lipi Brown milyen sebesen száguld át az éjszakán, és micsoda legendás motoros. A klipet a délegyházi Tavirózsa Kempingben forgattuk, ahol Lipi nyáron horgászni szokott. A rendező, Miki357 és mi is úgy gondoltuk, hogy Lipi megszokott környezetében lehet a legautentikusabb felvételeket készíteni ehhez a laza dalhoz- mondta KRSa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere.

A koncertlátogatók már a Lipi Ride című dalt is élőben hallhatják a PASO fellépésein, legközelebb december 6-án Debrecenben, december 22-én Székesfehérváron és december 28-án a budapesti Indoor Fesztiválon. Az idén 10 éves Pannonia Allstars Ska Orchestra nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is rendkívül népszerű. A zenekar jövő évi koncertnaptára szépen alakul, hiszen sorra érkeznek a felkérések a hazai és külföldi fesztiválokra. Az már biztos, hogy a PASO szilveszterkor Kölnben játszik, majd áprilisban - fennállása óta először - lép fel Írországban, ahol a Tramore Ska Festival programjában is bemutatja a magyar népzenei motívumokkal fűszerezett, életvidám zenéjét. A zenekar májusban visszatér Németországba, ahol a Freedom Sounds fesztiválon ad újabb koncertet Kölnben.

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. szeptember 29.

Live session videósorozat a Varga Bendegúz Quartettől

Készülő új lemezének felvezetéseként három részből álló live session videósorozatot forgatott a Varga Bendegúz Quartet. A zenekarvezető két saját szerzeménye – a Fable és Chasing Your Dreams - mellett az egyik legismertebb amerikai grunge-együttes, a Soundgarden The Day I Tried To Live című dalából is jazz-feldolgozást készítettek. Tovább

2021. szeptember 29.

Honeybeast pálinka is van már

A Honeybeast is csatlakozik a Hősök, a Jónás Vera Experiment, a Margaret Island és a Turbo mellé: az Egyszer volt pálinkacsalád új, meggypálinkája a zenekar egyik leghíresebb slágerének címét fogja viselni. Az „Egyszer volt” tavaly indult a zene világnapján, azzal a céllal, hogy valós segítséget nyújthassanak a zenészeknek. Tovább

2021. szeptember 29.

Megjelent az új Margaret Island lemez

Hullámzó időszakot ölel fel a Margaret Island negyedik nagylemeze, a “Hol marad az én történetem”. Az album leginkább a 2020-as évről, a csapat belső folyamataiban, gondolataiban végbemenő változásokról mesél. Az összes korábban megjelent közül talán ez lett a legszemélyesebb.  Az albumot teljes egészében Fonyódon, Viki otthonában írták, fél év együttes elvonulás alatt. Tovább

2021. augusztus 31.

Ide visz el a Honeybeast Éjfél után

Még a „nyitáskor” írták meg az alapokat, amellyel a Honeybeast a koncertek és az éjszakai élet újra indulása feletti örömét fejezi ki; a klip azonban ennél többet is mutat. Tovább

2021. augusztus 31.

Gyere el a Follow The Flow teltházas koncertjére - kicsit másként

Hol máshol is játszódhatna a Follow The Flow legújabb klipje, mint ahol a legjobban érzik magukat: a színpadon! A "Velem van a baj" című dalhoz a banda a 2021-es teltházas Budapest Park buliján forgatta le a videót, így amellett, hogy mindenki partyhangulatba kerül tőle, extraként jó néhány rajongó is kiszúrhatja magát a felvételeken. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky