2013. október 22.

The Poster Boy: második album!

A budapesti The Poster Boy zenekar – melyet az Amber Smith és The Walrus együttesek gitáros-énekes frontemberei a Kispál és a Borz egykori amerikai dobosával alakítottak – elkészült második lemezanyagával: az angolul éneklő formáció a német és spanyol kiadók által megjelentetett 2012-es Melody után új albumának francia címet adott (Bonjour, c’est Pop deux), és a hazai lemezbemutató koncert előtt még egy japán miniturnét is tart a friss dalokkal.

„Bonjour, c’est Pop deux” („Jó napot kívánok, ez itt a Pop 2!”) – így konferálta fel a rockújságíró-műsorvezető Patrice Blanc-Francard a hetvenes évek elején a francia 2-es tévécsatornán futó Pop 2 könnyűzenei sorozat adásait, melyekben rendre a korabeli nemzetközi rockszíntér legizgalmasabb sztárjai léptek fel, és ebből a legendássá vált beköszönésből lett a 2013. október 28-án megjelenő második The Poster Boy-album címe is. Az alig két éve alakult budapesti együttesnek már az első CD-je is magasra tette a lécet (a berlini Firestation Records és a barcelonai Bell Boy Productions közös kiadásában tavaly megjelent Melody az Egyesült Államokból és Japánból is lelkes kritikákat kapott, dalai a Deutschlandradio német közszolgálati adó és több észak-amerikai egyetemi rádió műsorában is feltűntek), de a kettes számú poplemezre még markánsabb és slágeresebb számokat írt a két zeneszerző-frontember, Poniklo Imre (Amber Smith) és Mayer R. Noel (The Walrus), illetve a szövegeket jegyző Michael Zwecker (akit a nagyközönség a Kispál és a Borz utolsó két stúdióalbumának dobosaként ismerhetett meg).

A magyar indie mezőnyből inkább a régi vágású klasszikus rock felé forduló The Poster Boy alapítói a tavaly csatlakozott Fehér Zoltán (Szegecs) basszusgitárossal kiegészülve rögzítették új lemezüket, de a zongorás kompozíciók térnyerése miatt több számban fontos szerepet bíztak a billentyűs-vokalista Derecskei Zsoltra is (a vele közösen írt dal, a Raven Girl pár hete már német lemezcégük Still Mad At Me? – 15 Years Firestation Records 1998-2013 című díszdobozos válogatásán is megjelent), sőt további közreműködőket is hívtak a stúdióba: az Always Next Time című dalban Szabó Tonyó (The Moog), míg a Spectre-ben Csányi Rita (The Trousers) vokálozik vendégként, az anyag végső keverésénél pedig Ligeti György (We Are Rockstars, Zagar) segédkezett. A második The Poster Boy-album szerzeményei érettebb és változatosabb formában viszik tovább a zenekarra már eddig is jellemző eklektikát, szélesebb a zenei hatások spektruma is: a klasszikus brit pop-rock hagyományok (Down, Waiting Room, D-Day, Another Person) mellett helyet kap a hetvenes évekbeli amerikai rock (Ordinary Mother) és soul (Raven Girl), az ötvenes-hatvanas évtizedforduló Brill Building pop vonala (Always Next Time, Spectre), de akad Paul McCartney-féle lüktető piano pop (12:01), sőt még nyúlfarknyi ukulelés dalocska is (I’d Ask You Out).

„Amikor elkezdtük a zenekart, még kerestük egymáson a fogást, és inkább csak összetettük, amink volt – itt egy refrén, ott egy versszak, hopp egy szóló! Ezt a második lemezt akkor kezdtük el írni, amikor már túl voltunk egy halom bulin, és igazán ráéreztünk egymás stílusára, egyéniségére. Itt már akarva-akaratlan, keményen inspiráltuk egymást” – mondja Noel, míg Imre néhány konkrét példát is említ: „Olyan is volt, hogy Noel írt egy zenét Mike szövegére, de a verzét aztán kicseréltük az enyémre (Waiting Room), meg olyan is, hogy Noel tett hozzá részeket az én dalomhoz (Ordinary Mother). Szerintem ez egy sokkal erősebb lemez, mint az első, még inkább beleépülnek a dalokba a hatásaink. Eklektikus, de nem széthúzó.” Ugyanez elmondható a szövegvilágra is, mivel Mike az első album klasszikus konceptlemezek ihlette egybefüggő dalciklusa után ezúttal lazábban kapcsolódó szövegeket írt: „Ezen az új lemezen főként a nemek harcának témakörével játszom, hol finomabb, hol konkrétabb megfogalmazásban. Még ha ezúttal nincs is az egész anyagon végighúzódó koncepció, az album azért összefügg tematikáját tekintve is, sőt a lemezt nyitó D-Day és 12:01 című dalokat kifejezetten egy ’kétszámos szvitnek’ szántuk. Az említett második számhoz, a …Pop deux album leginkább „pop” dalához készült az első klip is: a 12:01 videója október 9-én került fel a YouTube-ra.

Az október 28-án megjelenő Bonjour, c’est Pop deux album hivatalos lemezbemutató koncertjét november 15-én tartják egy ingyenes bulin a budapesti Kuplungban – de ezt megelőzően november 2. és 4. között egy háromállomásos japán miniturné is kapcsolódik az új albumhoz.

1. D-Day
2. 12.01
3. Spectre
4. Another Person
5. Raven Girl
6. I'd Ask You Out
7. Down
8. Ordinary Mother
9. Waiting Room
10. Always Next Time

Ráadásként álljon itt néhány szemelvény a Melody című első The Poster Boy-album amerikai kritikáiból:

„A Poster Boy pop-rockja ellenállhatatlannak bizonyul. A klasszikus rockzenéhez nyúl vissza, a Merseybeattől a prog-rockig és még azon is túl. A Badfinger, The Nazz, Lemonheads és Big Star együttesekre emlékeztet, de hozzáadja sajátos modern érzékenységét… A zenéje egész végig csodálatosan dallamos.”
– Paul Freeman (Pop Cuture Classic)

„Ha a Poster Boy a kontinentális Európa rockzenéjének poszterfiúja, akkor talán még van remény... Mintha néhány haver magával vitt volna egy magnót egy régi raktárépületbe, hogy ott jóféle pop-rock dalokat vegyenek fel. Lecsupaszított hangzás, tágas térrel, mintha kis erősítők hangja verődne vissza a betonfalakról. Egy európai kritikus azt írta az albumról, hogy időtlen popzene, de vajon tényleg időtlen-e vagy inkább egy másik időből való? A címadó dal például 1968-ban sláger lehetett volna egy olyan zenekartól, mint a Badfinger.”
– Brian Arsenault (The International Review of Music)

„Nem akarom megbántani Magyarország derék lakóit, de általában nem úgy tekintek Budapestre, mintha az indie rock melegágya lenne. Az élvezetes popzenét játszó Poster Boy hatására azonban talán felül kellene vizsgálnunk előítéleteinket. A zenekar első lemeze, a Melody fülbemászó és igen szórakoztató gyűjtemény kilenc dallal, amelyek stabil rotációban pörögnek az iPodomon már vagy egy hónapja. A CD-t akár véletlenszerű lejátszásra is állíthatjuk, és bárhová ugrik, a hangszórókból nagy valószínűséggel olyan egy dal kezd szólni, amit később is szívesen meghallgatunk majd.”
– négycsillagos kritika a pittsburghi Daily Newsban

„A Melody a klasszikus amerikai-brit popzenei formátumba illeszkedő poplemez. Míg a szövegíró-dobos amerikai, a két frontember magyar. Ők ketten énekelnek, de a Melody albumot hallgatva az embernek eszébe sem jutna, hogy nem valahonnan Amerika szívéből valók. Vagy Angliából… A Melody azonnal bekerült itt a Musoscribe blogon a 2012 legjobb albumai lista élbolyába.”
– Bill Kopp (Musoscribe)