3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2013. augusztus 12.

A Sugarloaf válasza Dér Heni döntésére

Copyright:

A Sugarloaf zenekar életében lezárult egy korszak. A csapat énekesnője, Dér Heni úgy döntött, hogy kilenc évnyi közös munka után ezentúl szólókarrierjére kíván koncentrálni. A zenekar ezt kommentálta is, vagy talán mégsem...

Zenésztársait hidegzuhanyként érte Heni váratlan bejelentése, hiszen eddig sem korlátozták őt egyéb irányú szerepléseiben, még ha ezzel időnként szakmailag nem is értettek egyet.
 
A fiúk azért sem értik az énekesnő döntését, hiszen a zenekar jövőbeni programja tervezésének ő is aktív részerese volt: a csapat megújult színpadi show-val és számtalan meglepetéssel készült a rajongóknak őszi turnéjukra!
 
A Sugarloaf nem kívánja kommentálni énekesnőjük lépését, hiszen a saját életéről, karrierjéről mindenkinek joga van dönteni. 
 
Azt viszont mindennél fontosabbnak tartják, hogy az idén 18 éves zenekarnak továbbra is a rajongótábor az első ezért a csapat mindent elkövet azért, hogy megtalálja a legjobb megoldást, amellyel továbbra is a maximumot tudja nyújtani a közönségnek.
 
Jelenleg azon dolgoznak Heni menedzsmentjével egyeztetve, hogy az előre meghirdetett és leegyeztetett koncertek, melyek még Henivel lettek lekötve, ebben a felállásban legyenek megtartva.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Continuer

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Continuer

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Continuer

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Continuer

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky