3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. július 3.

Háromnapos blues-fesztivál a Kobuci Kertben

Copyright:

Háromnapos blues-fesztivál várja a műfaj elkötelezett híveit július 10-e és 12-e között az Óbudán, a városrész hangulatos főteréről nyíló Kobuci Kertben. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a műfaj jól ismert hazai és nemzetközi képviselői játszanak majd a Zichy Kastély belső udvarán üzemelő helyszínen: a kilenc fellépő között találjuk Big Daddy Wilsont, Little G Weevilt és Deitra Farrt is.

Az első napon, szerdán az osztrák „Sir” Oliver Mally nyitja a koncertek sorát. Kortárs blues muzsikájában felleljük majd a legnagyobb elődök nyomait a Texas Blues-tól a Chicago Blues-ig, vagy éppen a Westcoast Blues-tól a „straight-from-the-heart” dalokig. Oliver legutóbbi, Strong Believer című lemeze tavaly jelent meg, az alábbi videón pedig jó hangzású, színes, tömény és igencsak dögös zenéjéből is ízelítőt kaphatunk: 
 

 
Szintén az első napon hallhatjuk hazánk és a világ egyik legjobb szájharmonikásaként kitüntetett zenészét, aki énekes, hegedűs, gitáros és életművész egyben: Ferenczi György a Rackajam társaságában szerepel majd.
 
Az első nap külföldi sztárja a chicagói blues koronázatlan királynője, Deitra Farr lesz, aki blues, soul és gospel énekesként vált híressé több mint 35 éves karrierje során. A Chicagóban született előadó a város legsikeresebb blues klubjaiban kezdte karrierjét, majd a '90-es években a Mississippi Heat zenekar énekesnőjeként folytatta. Az elmúlt évtizedben már szólólemezeivel arat sikereket a festőként és íróként is tevékenykedő énekesnő, akit ezúttal a Soul and Gift Revue kísér majd a Kobuci Kertben.
 
A második napon, július 20-án a Pély Barna Trio nyitja a programot. Pély Barna immár több mint egy évtizede a magyar jazz és könnyűzenei élet egyik sokszínű, és meghatározó muzsikusaként ismert. Énekes-zeneszerzőként a nyitottság, és energikusság jellemzi, előadásmódjában és munkáiban a jazz, a blues, a rock, a soul, a funk és a pop alapvető stílusjegyeit ötvözi. Utánuk a tiszteletbeli magyar bluesmanként kezelt osztrák énekes gitáros, Ripoff Raskolnikov adja elő zenekara élén az élet hétköznapi csodáiról szóló dalait, a tőle megszokott átéléssel és karizmával.
 
A második nap fő fellépője is egy olyan előadó, aki a hazai blues kedvelők örömére rendszeresen visszatér Budapestre: Big Daddy Wilson ezúttal idén áprilisban megjelent, I'm Your Man című lemezét hozza majd el. A Észak-Karolinában nevelkedett, jelenleg Németországban élő Wilson elmondása szerint az új lemez a blues sokszínűségét igyekszik bemutatni, szemléltetve, hogy szinte minden modern zenei műfajnak ez a gyökere. 
 
A harmadik napon a Jambalaya kezd. A 2005. óta működő, profi zenészek által alakított együttes a New Orleans környékiek sajátos, halakból és zöldségekből összeállított étkéről kapta a nevét, melynek fő jellemzője a határtalan változatosság. Ugyanez igaz arra a New Orleans-i eredetű zenére is, amit a Jambalaya játszik: az alapanyagok - azaz a jazz, a blues és a funky - összetevőit szabadon választott arányban, modern hangszerelésben keveri. Utánuk a legendás bluesgitáros, Fekete Jenő zenekara, a Muddy Shoes lép színpadra – a több mint egy évtizede működő, itthon és külföldön is nagy sikert aratott csapat a XX. század elejének akusztikus világától a nagyvárosi blues-on át egészen a modern, saját szerzeményekig számos dalt előad majd a színpadon.
 
Az utolsó nap, és egyben az egész fesztivál egyik leginkább várt koncertje minden bizonnyal Szűcs Gábor produkciója lesz, aki Little G Weevil néven nemrég egyedülálló zenei sikert ért el: az egyik legrangosabb versenyen, a memphisi International Blues Challenge-en győzedelmeskedett szóló/duó kategóriában, és végül a legjobb gitárosnak is megválasztották. A jelenleg Atlantában élő, 1977-ben született előadó már több mint egy évtizede csak a zenélésnek él. A blues zene szeretete egészen Memphis-ig, a műfaj szülőföldjéig csábította, ahol szinte a semmiből építette fel azt a nemzetközi karriert, aminek újabb csúcspontjaként érkezett most a legjobb gitárosnak szóló elismerés. Második lemeze, a Teaser 2011 decemberében jelent meg, és a kultikus Mojo Magazine a Best Blues Album 2012 kategóriában a Top10 közé sorolta. Friss, Moving című albuma néhány nappal budapesti fellépése után válik  majd elérhetővé.
 
A Kobuci Blues Fesztivál programjai minden nap 19 órakor kezdődnek, könnyed és igényes nyáresti szórakozást kínálva a látogatóknak, méghozzá baráti áron. 
 

KOBUCI BLUES FESZTIVÁL

2013. július 10-12., szerda-péntek

Budapest, Kobuci Kert (Óbuda, Fő tér 1.)

július 10.: Sir Oliver Maly, Ferenczi György és a Rackajam, Deitra Farr & Soul and Gift Revue 

Július 11.: Pély Barna Trio, Ripof Raskolnikov Band, Big Daddy Wilson

Július 12.: Jambalaya, Muddy Shoes, Little G Weevil

Belépő: napijegy 1500 Ft, háromnapos bérlet: 3000 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky