3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. május 27. | MyMusic

Steiner Kristóf vezeti a 2013-as BRAVO OTTO műsorát

Copyright:

Kevesebb, mint egy hónap van hátra a BRAVO OTTO 2013-as díjátadójáig. A szervezők ismét egy újdonsággal bővítették a könnyűzenei gála június 8-ai programját.

Kihirdették a BRAVO OTTO Díjkiosztó gála műsorvezetőjének nevét. Az idei show-t az OTTO történetében veteránnak számító Steiner Kristóf vezeti, aki már harmadszor áll színpadra műsorvezetőként a BRAVO OTTO-n és saját bevallása szerint is rajong a sokezer fiatalt vonzó OTTO gáláért: „A BRAVO OTTO évtizedek óta egyet jelent a generációs szakadékok és zenei irányzatok közötti különbségek elmosásával: egy éjszaka, amikor a közönség, a jelöltek, és a színfalak mögött dolgozók egy emberként ünneplik a zenét és a populáris kultúrát. Nagyon izgatott és boldog vagyok, hogy évről évre részese lehetek ennek a mini-fesztiválnak, és korra, nemre, zenei ízlésre való tekintet nélkül mindenkit arra bíztatok, hogy ne hagyja ki a nagy eseményt.”

A rendezvény szervezői viszont egy extra meglepetést is kieszeltek az idei OTTO-ra, ezúttal a gála előtti percekre. Akik június 8-án a Music Channel csatornán követik a BRAVO OTTO eseményeit, azok egy ún. pre-show-t is láthatnak „Mindjárt OTTO!” címmel, amiben a vörös szőnyegen érkező VIP sztárokkal Mironova Aljona, A címlaplány c. tévéműsor versenyzője készít majd egy-egy villáminterjút a show előtt.

Aljona a Címlaplány adásai során hamar a közönség kedvence lett, és akcentusával (Oroszországból származik), bájával és humorával hamar felhívta magára a figyelmet. A BRAVO OTTO Pre-Showban a díjakkal, fellépésekkel és magánélettel kapcsolatos kérdésekkel és egyéb meglepetésekkel bombázza majd a sztárokat, a jelölteket és a show fellépőit.

A BRAVO OTTO szavazás június 2-áig zajlik a bravootto.hu weboldalon, ahol kedvezményekről és nyereményjátékokról is értesülhetnek a rajongók. A szavazók között MyAudio tabletek, mp3 lejátszók, BRAVO előfizetések, mozi- és koncertjegyek találnak gazdára.

A BRAVO OTTO június 8-án este a Westend Citycenter tetőteraszán kerül megrendezésre. A showban többek között fellép: Majka, Tóth Gabi, Radics Gigi, A hősök, Hien, Fluor, Pál Dénes, Soerri és Poolek. A belépés mint minden évben, idén is ingyenes.

A BRAVO OTTO a Bravo, Európa legnagyobb zenei és ifjúsági magazinja által alapított díj, amelyet több évtizede adnak át Németországban. Magyarországon ez a 21. alkalom, hogy kiosztásra kerülnek az Arany indiánok.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. szeptember 30.

Patti Smith a Liszt Ünnepen a MÜPÁban

Talán vannak még, akik emlékeznek Patti Smith első magyarországi koncertjére: a punk keresztanyjának 23 évvel ezelőtti fellépése a Sziget Fesztiválon azzal a katartikus momentummal zárult, ahogy Patti puszta kézzel letépte a húrokat a gitárjáról, mielőtt egy elegánsan hanyag mozdulattal a színpadon lévő egyik erősítőbe repítette a hangszert. 2021. október 13-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben valószínűleg nem kerül majd sor hasonló akcióra, de az biztos, hogy Patti Smith várva várt koncertje a Liszt Ünnepen valódi kultszenzáció. Tovább

2021. szeptember 30.

Scorpions lesz Budapesten

A legendás rockbanda visszatér egy új albummal és egy világkörüli turnéval! 2022 februárjában a SCORPIONS megjelenteti 19. stúdióalbumát Rock Believer címmel, majd útnak indul. A járvány alatt a zenekar visszavonult szülővárosuk, Hannover stúdiójába, és új dalokon kezdett dolgozni. Klaus Meine szerint az új dalok azért olyan pörgősek és erőtől duzzadók, mint a 80-as évekbeli albumaik, mert „úgy vettük fel a lemezt, mint egy banda egy koncerten, ugyanabban a szobában ülve, pont mint a 80-as években.” Tovább

2021. szeptember 28.

A TOOL Budapesten

A TOOL visszatér Európába a 2019-es Fear Inoculum néhány fellépése után. A várva várt koncertsorozat 2022. április 23-án rajtol el Koppenhágában. Tovább

2021. június 22.

Több mint száz új fellépőt jelentett be a jubileumi EXIT

Az eddig bejelentett nevek, így David Guetta, DJ Snake, Tyga, Robin Schulz, Asaf Avidan, Paul Van Dyk, Sheck Wes, Topic, Satori, Amira Medunjanin vagy a Laibach mellé több mint száz fellépő csatlakozott a jubileumi, 20. EXIT fellépőinek sorába. Az új nevekkel együtt, mint például Amelie Lens, Maceo Plex és Tijana T immár négy fesztiválszínpad programja lett teljes a Budapesttől mindössze 3 órás autóútra található rendezvényen. Tovább

2021. június 2.

A Fran Palermo is az EXITre tart

Szerbia június második felében az újranyitást tervezi, erről adott ki közleményt Ana Brnabić szerb miniszterelnök. Ezzel újabb hivatalos megerősítést nyert, hogy a régió első idei nagyfesztiválja minden bizonnyal az újvidéki EXIT lesz, július 8-11. között. A szervezők korábban már bejelentették, hogy olyan nemzetközi sztárokkal készülnek, mint David Guetta, DJ Snake, Tyga, Paul Kalkbrenner vagy a Sabaton. Hozzájuk csatlakozott a napokban Robin Schulz, Satori és a Fran Palermo is. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky