3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2013. május 8.

Egyetlen szabadtéri nagykoncertjét adja Jamie Winchester a ZP-ben

Copyright:

Rendhagyó nagykoncertre készül május 8-án, azaz ma este a tavaly szeptember óta ismét Írországban élő Jamie Winchester. Az eseménynek a Zöld Pardon ad otthont, és többek között azért is ígérkezik különlegesnek, mert hosszú ideig ez lesz az egyetlen lehetőség, hogy rajongói szabadtéren bulizhassanak az énekes leghíresebb slágereire hangos, táncolós koncerten.

Huszonöt Magyarországon eltöltött év után tavaly ősszel jelentette be Jamie Winchester, hogy elköltözik Budapestről és visszatér szülőhazájába, magyar rajongói legnagyobb bánatára. Ugyanakkor mindenkit megnyugtatott, a zenéléssel nem hagy fel, és megígérte, hogy több ízben haza is látogat majd egy-egy koncert erejéig. Ilyen ez a mostani alkalom is: „Tulajdonképpen kéthetente visszajárok Magyarországra és a barátaimmal is ugyanúgy találkozom mint eddig, úgyhogy igazából nem is érzem olyan nagynak ezt a változást. Az elmúlt 25 évem, a rengeteg koncertélmény pedig természetesen mind-mind Magyarországhoz kötnek. A ZP-s bulik ráadásul mindig különlegesen jól sikerültek, így a zenekarommal most megpróbáljuk a régi koncertek hangulatát felidézni” – mondta az énekes. 
 
Jamie elárulta, hogy a koncert több szempontból is egyedülálló lesz, már csak a zenekar létszámát tekintve is. „Óriási bulival készülünk, hiszen szinte mindenki, aki valaha a zenekarom tagja volt, fellép velem szerda este. Egészen pontosan nyolcan leszünk majd a színpadon, amitől a hangzás is hihetetlenül dús lesz, úgyhogy én személy szerint már nagyon izgatott vagyok” – árulta el Jamie.
 
Amellett pedig, hogy ebben a formában utoljára lesz látható a zenekar, van még valami, ami kihagyhatatlanná teszi a koncertet. „Egészen szeptemberig ez lesz az egyetlen nagyszabású, hangos, táncolós szabadtéri fellépésem, így aki nem akar őszig várni egy újabb alkalomra, annak mindenképpen ott a helye május 8-án, szerdán a Zöld Pardonban!” - tette hozzá.
 

Jamie Winchester nagykoncert

2013. május 8., 20:00 – kapunyitás 19:00

Zöld Pardon, Budapest 1117, Neumann János u. 2.

Belépő: 400 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Kontynuować

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Kontynuować

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Kontynuować

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Kontynuować

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky