3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2013. április 19.

HYPERSPACE 2013

Copyright:

2013. április 20-án folytatódik a legenda: történetének legnagyobb szabású rendezvényével jelentkezik a HYPERSPACE! Az összes elemében prémium kategóriát képviselő fesztivál, amely a 2013-as első félév legnagyobb magyarországi elektronikus zenei megmozdulása is egyben, a budapesti HUNGEXPO két hatalmas arénájába várja az elektronikus zenék kedvelőit. A minden korábbi HYPERSPACE-t túlszárnyaló line-up-ban a jelenkori techno és tech-house paletta legmeghatározóbb nemzetközi és hazai lemezlovasai kapnak helyet.

A techno arénába érkezik a svéd techno szcéna emblematikus alakja, a Drumcode kiadó vezetője, ADAM BEYER. Színpadra lép a techno zenére sorsdöntő hatást gyakorló brit dj és producer-ikon DAVE CLARKE, valamint LUKE SLATER ugyancsak Angliából, aki ezúttal a mitikus PLANETARY ASSAULT SYSTEMS live show-ját hozza el nekünk. A techno aréna felhozatalát erősíti az elmúlt években nemzetközi sztárrá váló olasz reprezentáns, JOSEPH CAPRIATI is, illetve a sötét és nyers techno hangzásáról elhíresült szintén olasz SASHA CARASSI. Hazánkat a 17 éves múlttal büszkélkedő HYPERSPACE megálmodója, HOT X mellett DJ BUDAI, valamint COYOTE, és PROFILE 25 (live) képviselik.

A tech-house aréna headlinere a Live In London mixlemezét nemrégiben megjelentető brit legenda, JOHN DIGWEED lesz. Igazi zenei unikumnak ígérkezik a kanadai MATHEW JONSON, valamint a Horvátországból érkező producer zseni, PETAR DUNDOV élő műsora. Fénypont lesz a Traum Schallplatten kiadó kiemelkedő művésze, a brit MAX COOPER színre lépése is. Magyarországról a kiváló lemezmegjelenéseinek köszönhetően már nemzetközileg is jegyzett JAY LUMEN, illetve a Cre8tion lemezkiadó atyja, CHRISS RONSON lesz jelen a tech-house aréna felhozatalában, akárcsak DANDY, a CROSSNINE TROLL, és a hölgyek képviseletében LINDA KAIS.

A masszív line up mellett pazar fény - és látványtechnika, valamint csúcskategóriás Martin Audio W8L hangrendszer várja mindkét Arénában a techno és tech-house zenék szerelmeseit!

2013-ban újdonság a 10 fős csoportjegy, amelyhez mindössze 5500 HUF / főért lehet hozzájutni a DEADCODE PRODUCTION ONLINE jegyrendelő rendszerében.

2013.04.20. - HYPERSPACE 2013 - Hungexpo, Budapest
helyszín: Hungexpo, 1101 Budapest , Albertirsai út 10., 1. kapu
kapunyitás: 20:00, start: 20:00, end: 08:00

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Kontynuować

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Kontynuować

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Kontynuować

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Kontynuować

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky