3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. április 16. | Jam

The Grenma a Zöld Pardonban

Copyright:

Azt hiszem, ezt a zenekart senkinek nem kell bemutatnom, ugyanis a magyar punk-rock egyik zászlóshajójáról beszélünk. Frontemberük az a Szalay Csongor, aki többek között Casper, Babe a kismalac, vagy éppen Dennis a komisz magyar hangja is, május 1-jén pedig a ZP-ben lép majd fel együttesével.

Természetesen az országos sikert nem a filmes tényezőnek, hanem másik négynek köszönhetik, ezek név szerint: Annyira (2007), Talán nincsen minden rendben (2009), Megszűnt a jel (2010), BPSC (2012). Ennek a négy lemeznek és a több száz koncertnek hála Csongiék mára bármilyen klubot sikeresen meg tudnak tölteni. Legutoljára Pesten az A38-on adtak egy igen kellemes bulit, amelyről mi is megemlékeztünk. Várhatóan nem lesz ez másképp a következő Zöld Pardonos bulival sem. Felvonulás után tehát irány a ZP!

Az előzenekar az Our Youth lesz, akiknek sajnos betegség miatt le kellett mondaniuk a múltkori A38-os bulit, de azt hiszem, ez csak feltüzelte őket és egy igazán fejszaggató, minden testrészt átmozgató koncerttel fognak előjönni. Az pedig, hogy megjelent a legújabb EP-jük, csak külön indokot ad arra, hogy kikérdezzék a szorgos kis rajongóktól a dalszövegeket. Ahogy azt már megszokhattuk, a beugró mindössze 400 HUF lesz, a kezdés is igen baráti (mint mindig), éppen ezért semmi gát nem gördül az elé, hogy végre május 1-je tényleg ünnep legyen...

Jam

2013. május 1.
Budapest - Zöld Pardon
The Grenma, Our Youth koncertek
Belépő: 400 Ft

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky