3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. február 27.

Deep Forest a SYMA-ban!

Copyright:

Kevés olyan világhírű produkció van, amely olyan mértékben építette volna egyedi stílusát a magyar népzenére és zenei hangzásra, mint a Deep Forest. A nyolcszoros Grammy-Díj jelölést kapott francia duót hazánkban a legtöbben a Marta's Song című többszörös platina kislemezük kapcsán ismerik, amelyet a Deep Forest  Sebestyén Márta 1988-ban megjelent népzenei lemezén elhangzó két Csík megyei dalból – Istenem,istenem és a Túl a vizen van egy malom – ollózta.

A Deep Forest a kilencvenes évek elején alakult, amikor Michel Sanchez a Baka törzs egyik tradicionális dalából készített egy remixet annak eredeti nyelvén. Ezek után Eric Mouquet-vel megalapították a Deep Forestet, és meg is jelentették első albumukat, amelyről az első kislemez, a Sweet Lullaby azonnal világhíressé tette őket. Ennek az alapja egy, a Salamon-szigeteki népdal volt, amelyet erősen kevertek a dance és elektro elemekkel.

A második albumukon a duó tagjai maguk mögött hagyták az „erdő hangjait”, és a kelet-európai, és ezen belül is főleg a magyar és orosz, kissé szomorkás népzenei világ felé fordultak. Nem véletlen, hogy második, Boheme című albumukon Sebestyén Márta mellett egy orosz énekesnőt, Kate Petrovát is hallhatjuk a dalokban. Ez a lemez olyan sikeres lett, hogy négymillió példányban kelt el világszerte, és Grammy Díjat is kapott. A zenei duó saját produkciója mellett rendszeresen a Youssou N'Dour szenegáli énekesnek készített remixet az Undecided című szerzeményre. Ugyanebben az évben, 1994-ben a Deep Forest olyan előadóknak és együtteseknek készített remixeket, mint Jon Anderson, az Apollo 440 és Cesária Evora. Két évvel később Peter Gabriellel dogoztak együtt a While The Earth Sleeps című szerzeményben, amely A halál napja című mozi betétdala volt.

Harmadik albumukon a spanyol népzenéé lett a főszerep, és más vendégművészek mellett ezúttal is felkértek egy világsztárt, Joe Zawinult, hogy működjön közre a Deep Weather című dalukban. Az elkövetkezendő két albumukon is zenei kirándulásokat tettek különböző népek zenéjéhez, így a negyedik albumon az ír, az ötödiken inkább a távol-keleti, arab ritmusokat, dallamokat elegyítették az elektronikus zenével.

Eközben a filmrendezők is megtalálták őket felkérésekkel, így hallhatjuk a Deep Forest szerzeményeit a már említett Az angol betegben, Robert Altman Divatdiktátorában, és a Dr. Moreau szigetében. Első nagyszabású élő koncertjüket a G7 csúcstalálkozón adták Lyonban 1996-ban, és azóta évről évre bejárták az egész világot.

Legújabb albumuk 2013 elején jelenik meg autentikus afrikai hangzásvilággal, amellyel visszatérnek ahhoz a zenei világhoz, amellyel karrierjüket kezdték. Eric Mouquet így nyilatkozott a Dub Africa albumról: „Az összes dalt fantasztikus afrikai zenészekkel készítettük. Mindegyik dal a stúdióban született, egyiket sem komponáltuk meg előre, így az ott együtt töltött örömzenélés eredményét hallhatják a rajongók. Úgy gondolom, másképpen nem születhetett volna meg ez az egyedi hangulatú lemez, amelyen az elektro, a world music, a reggae és akusztikus balladák is helyet kaptak, élethűen visszaadva Afrika hangulatát, az ottani természet lüktető ritmusát”. A Deep Forest Kamarazenekarral bővülve ad koncertet.

 



Deep Forest & Magyar Virtuózok Kamarazenekar
2013. március 2. 19.00, SYMA Csarnok
Jegyek: 7.900 Forint, 9.900 Forint, 10.900 Forint, 13.900 Forint, 15.900 Forint, 17.900 Forint
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky