3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. február 13.

Eric Martin: akusztikus koncertet ad a Mr. Big hangja

Copyright:

Több nagy sikerű zenekari fellépés után ezúttal egy akusztikus, önálló műsorral érkezik Budapestre a Mr. Big énekese, Eric Martin. A március 9-én tartandó fellépésre a Pecsa Music Caféban kerül majd sor, ahol Eric szólómunkásságának legjobb dalai mellett minden bizonnyal néhány Mr. Big slágert is hallhatnak majd az érdeklődők.  

Mr. Rock Vocalist, azaz a Rockénekes Úr – Eric Martin legújabb szólóalbuma már a címével is egyértelművé teszi, mire számíthatnak a lemezei és koncertjei iránt érdeklődők: egy jó kiállású igazi rocksztár dalaira, akinek énekhangja egyszerre teszi karakteressé, érzelemgazdaggá és szerethetővé előadását. Ráadásul egy kiemelkedően sikeres, évtizedes karriert maga mögött tudó énekesről van szó, hiszen Eric immár több mint három évtizede áll a mikrofon mögött. 

A Mr Big. frontembereként ismertté vált énekes az elmúlt években is számos különböző projekten dolgozott: Last Man Standing címen írt dalt a Pride FC című televíziós küzdősport-show-ba, melyet több millióan hallgattak meg, majd közreműködött a legendás gitáros, Ronnie Montrose 10x10 című lemezének készítésében. Csatlakozott a Scrap Metal nevű formációhoz, mely a ’80-as és ’90-es évek legnagyobb heavy metal és rock slágereit adja elő, később pedig lemezszerződést írt alá a japán Sony Music-kal, és Mr. Vocalist címen több feldolgozás albumot is kiadott, melyek mind az ottani slágerlisták élén végezték.
 

2009-ben ismét a Mr. Big révén került reflektorfénybe, hiszen a 20. évforduló alkalmából újra összeállt a csapat: egy válogatás album és egy teltházas turné mellett egy koncert DVD-ét is megjelentettek, majd a folytatás mellett döntöttek: What if.. című új lemezük 2011-ben került a lemezboltok polcaira. Eric karrierje 1978-ban indult: első, ma már kevésbé ismert zenekara a 415 nevet viselte, később pedig Eric Martin Band néven adott ki lemezeket, és több száz fellépése során többek között a ZZ Top társaságában is játszott. ’85-ös feloszlásuk után Eric önállóan folytatta a zenélést, és az ekkor kiadott albumok még szélesebb körben tették ismertté.

 
Pár évvel később jött a nagy áttörés: Billy Sheehan, Pat Torpey és Paul Gilbert társaságában megalapította a Mr. Big zenekart, mely igazi supergroupként már a kezdetektől fogva hatalmas népszerűségnek örvendett. Hat stúdiólemezt, számos maxit és hat koncertlemezt adtak ki, melyekből több mint hétmillió példányt adtak el, és olyan slágereket jegyeznek, mint a To Be With You vagy a Green-Tinted Sixties Mind.
 
A zenekar rövid szüneteltetésének évei alatt Eric újabb szólóalbumot készített: a Somwhere in the Middle 1998-ban jelent meg. A Mr. Big 2002-es feloszlását követően szintén szólókarrierje került előtérbe, és ekkor készült el negyedik lemeze: a remek kritikai visszajelzéseket kapó I’m Goin’ Sane címéhez és ígéretéhez méltóan afféle visszatérés volt egykori zenei gyökereihez. Egy sikeres japán és amerikai turné után Eric nekilátott soron következő, Pure című lemezének felvételeihez, mely korábbi slágereinek akusztikus változatát tartalmazta.
 

2004-es Destroy All Monsters lemezét az Államok és Japán mellett már Európában és Dél-Amerikában is turnéztatta, majd egy Tak Matsumoto nevű gitárosnak köszönhetően ismét a felkelő nap országára koncentrált: az egyik legnagyobb japán gitárosnak tartott zenész ugyanis meghívta saját all-star zenekarába, mellyel végül egy platinalemezzé vált albumot adtak ki, és egy 20 állomásos telt házas turnét is lebonyolítottak az országban. 

2013. március 9., szombat 20 óra
Budapest, Pecsa Music Café
Eric Martin akusztikus koncert, vendég: The Morning.
Belépő: elővételben 3900 Ft, a helyszínen 4500 Ft
Jegyek válthatók a Ticket Express országos hálózatában, valamint a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban és a helyszínen.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky