3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2013. február 4. | Mtina

Országos turnéra indul a KISTEHÉN

Copyright:

Februárban országos lemezbemutató turnéra indul a KSITEHÉN Melankolikusok a nemrégiben megjelent, személyes hangvételű Elviszlek Magammal című lemezével, mely már eddig is rengeteg pozitív kritikát kapott.

A Kistehén Melankolikusok Ember a fán című új albuma 2008. szeptember 1-én jelent meg Magyarországon, és ezzel egyidőben az USA-ban. A lemezen személyes hangvételű dalszövegek-énekelt versek hallhatók ringató, melankolikus, keringő ritmusban. A dalok klasszikus és modern zenei környezetben, mai szerzői felfogásban készültek. Az album zenei világára hatással volt többek között: Samuel Barber, Sosztakovics, Manuel de Falla, Erik Satie, valamint Zach Condon (Beirut), Tom York (Radiohead), Regina Spector, Willie Mason.
 
A Kistehén Melankólikusok koncertje a klasszikus zenei koncertek, illetve színházi előadások atmoszférájához hasonlít. A balladisztikus dalok keringő ritmusa elringatja a közönséget, miközben a szövegek abszurd világa gyönyörködtet, elgondolkodtat, megnevetett egyszerre. Ők boldoggá tesznek másokat, magukat pedig reménytelenül boldogtalanná. Sorsuk a játékosság, a báj és a sós könnyek. A mókázás és az örök magány.
 
Az est vendégei Másik János és Lantos Iván és mi már tudjuk, de meglepetés.
 
A Melanko turné állomásai: 
2013. február 17. Miskolci Nemzeti Színház, 
2013. február 20. Zsolnay Kulturális Negyed
2013. február 25. Katona József Színház.
 
Jegyek: [link];aid=8&vid=5," target="_blank">ITT!
 
Mtina

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. trvať

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. trvať

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. trvať

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. trvať

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky