3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2013

2013. január 11.

A Balaton Sound lett a legjobb

Copyright:

A tavalyi Sziget győzelem után idén  - egy másik kategóriában - a Sziget Szervezőiroda legfiatalabb zenei fesztiválja győzedelmeskedett a legnagyobb fesztiválelismerés, a Festival Awards Europe megmérettetésén. Ezúttal - a „közepes méretű” fesztiválok közt - a Balaton Sound bizonyult Európa legjobbjának. Az Európai Fesztiválszövetség által életre hívott verseny díjait 9-én késő este, a hollandiai Groningenben adták át.

Két kategóriában is indult magyar fesztivál idén a Festival Awards Europe versenyén és mindkét rendezvény bekerült a 10 legjobbnak ítélt európai fesztivál közé. Míg a Sziget a nagyfesztiválok közt versengett, addig a Balaton Sound a közepes méretű fesztiválok közt mérettette meg magát és végül végzett az első helyen. „Mind a cégünknek mind a hazai fesztiválszervezésnek nagy elismerése ez a díj, hiszen immár két fesztiválunk is van, ami kategóriájában a legjobbnak bizonyult Európában” – mondta Gerendai Károly a Sziget Szervezőiroda ügyvezetője. A díjat Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, a Balaton Sound alapító-főszervezői vették át január 9-én a hollandiai Groningenben. Mint elmondták, a Balaton Sound elmúlt hat éve önmagában egy sikertörténet, hiszen a rendezvény nyújtotta prémium fesztiválélmény már az első évben nagy szakmai és közönségsikernek bizonyult és azóta minden évben teltházas napok és egyre növekvő érdeklődés jellemzi a fesztivált. “Az eddigi sikerek megkoronázása ez a díj. Igen megtisztelő számunkra ez az elismerés, ami arra is ösztönöz, hogy még tovább fejlesszük a rendezvényt, és a későbbiekben is méltóak lehessünk erre az elismerésre" - mondták a szervezők. 
 
A Balaton Soundot 2013. július 11-14. között élvezhetjük újra, de addig is az alábbi videóban megtekinthető, hogy mivel is érdemelték ki a díjat!
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. november 27.

Balaton Sound: Jövőre is teltház?

December 11-én, pontban délben, a fesztivál honlapján és ugyanabban a pillanatban – itthon és külföldön – több ezer jegyértékesítési ponton indul a jegyelővétel az elmúlt években több teltházas napot produkáló MasterCard Balaton Sound fesztiválra – jelentették be a szervezők. Az elővételes időszakban 15.000 bérletet dobnak piacra, kedvezményes áron. Tovább

2013. július 16.

Prodigy a Balaton Soundon

A Balaton Sound érdekes színfoltja a nyári fesztiválidőszaknak. Egyrészt ugye adott a Balaton - a lehető legjobb, ami egy fesztivál hátterét alkothatja az északi part hegyeivel, Tihannyal, meg az azonnali felüdülés lehetőségével, ha az ember már szó szerint torkig van a forró porral. Másrészt meg nincs még egy olyan hazai fesztivál, ahol ennyire mutatni szeretnének az emberek: tetoválásokat, kigyúrt izmokat, gömbölyded melleket és extrém műkörmöket. Erősen szürreális mindebbe egy közeli nyaraló teraszáról belecsöppenni a fesztivál negyedik napján. Tovább

2013. július 15.

Meghalt egy belga fiatalember a Balatonnál

Meghalt egy 21 éves belga férfi egy belga hírportál szerint a Balaton Soundon, ezt azonban az MTI-nek cáfolta a fesztivál sajtófelelőse. Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek vasárnap annyit mondott, valóban meghalt egy belga fiatal, de a helyszínre vonatkozó információt nem közölhet. Tovább

2013. július 11.

Online fesztiválozás és villámgyors élménymegosztás a Balaton Soundon

Esténként elektronikus zenével, napközben lounge hangulattal, 4G mobilinternettel és további pörgős fesztiválélményekkel várja a MasterCard Balaton Sound látogatóit a Telekom. Minden adott, hogy mindenki tudja mit művelsz Zamárdiban... Tovább

2013. július 10.

Figyelem! Teltházas a szombat, elfogytak a kempingjegyek

A MasterCard Balaton Sound szervezői kedd délben jelentették be, hogy már a szombati napra is minden jegy elkelt és a kempingben sem tudnak több vendéget fogadni. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky