Forró szerelmi jelenetek az IdiotSide új klipjében
Leforgatta hatodik videoklipjét a mostanában egyre sikeresebb, IdiotSide nevű fiúbanda. A kisfilmet Nyíregyházán vették fel, ráadásul nem akármilyen helyszínt választottak az új klipnek, a stáb a repülőtéren forgatott.
Az Élj Úgy című dalhoz készített kisfilm, a második világháború idején játszódik. Különleges képi világ, romantikus sztori, és egy impozáns helyszín, a története pedig a következő: Vegyünk egy jóképű pilótát, és egy szexi modellt, tombol a szerelem, és azzal együtt a túlfűtött szenvedély. Azonban már nem sokáig élvezhetik az együtt töltött időket, mert a főszereplőnek hamarosan eljön a bevonulás ideje. Az utolsó néhány órát pedig természetesen együtt töltik, barangolnak, motoroznak, kalandoznak.
A videót megfűszerezi némi pikáns jelenet is, amely nem is olyan meglepő az Idiot Side-tól, mivel a Te + Én című videoklip forgatása során is előfordultak provokatív szerelmi jelenetek. Az új klip persze happy end-el végződik, vagy mégsem? Nézzétek meg, hogy most miként hozták ki magukból a legjobbat a srácok.
Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. Kontynuować
Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. Kontynuować
Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. Kontynuować
A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Kontynuować