3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. október 30.

A Pecsában koncertezik a Keane

Copyright:

A Pecsa Music Hallban ad koncertet a legendás élő fellépéseiről híres angol pop-rock együttes, a Keane október 30-án. Amikor 1997-ben Tim Rice-Oxley megalapította csapatát Battle-ban, egy kelet-sussex-i angol városkában, valószínűleg még ő maga sem gondolta, hogy pár évvel később az egyik legsikeresebb angol bandává válnak. Májusban megjelent Strangeland című albumuk angol turnéja után bejelentették európai koncertjeiket is, így végre Budapestre is ellátogatnak a hónap végén.

A Keane a The Beatles, az Oasis és a Radiohead mellett a negyedik angol csapat, melynek több albuma is szerepel a Best British Albums Ever Top20-as listáján. 2004-es berobbanásukig történt egy s más, például Tim visszautasította Chris Martin invitálását, hogy legyen a frissen alakult Coldplay nevű banda billentyűse, kétszer nevet változtattak, Dominic Scott gitáros kilépett a csapatból, mert úgy gondolta, soha nem lesz belőlük semmi. Mikor Tom Chaplin lett az új énekes, a felállással egy vadonatúj hangzás is létrejött: britpop kizárólag billentyűs hangszerekre és dobra, ugyanis nem volt gitáros a csapatban. Azóta minden albumuk az angol lista első helyén kezdett, többször szavazták meg aktuális lemezüket az Év Albumának Angliában, és még sok más országban, köztük hazánkban is. Nyertek fél tucat Brit Awards, Q Magazine és MTV-díjat, Ivor Novello-t, mint a legjobb dalszerzők, és többször jelölték őket Grammy-díjra is, valamint több millió eladott albummal büszkélkedhetnek. 
 

Keane

2012.10.30 20:00

Petőfi Csarnok

Jegyár: 11.900 Ft
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. szeptember 9.

Harmadik X: jubileumot ünnepel a Placebo

Harmincadik évfordulóját ünnepli a brit Placebo, ennek apropóján tíz év után ismét Budapesten koncerteznek: 2026. november 13-án a Budapest Arénában lépnek fel. Jubileumi turnéjukon első két albumuk, a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai kerülnek terítékre. Tovább

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky