Laza, nyári hangulatú videóklippel rukkolt elő a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A népszerű ska zenekar végigtáncolta és végigszundikálta Budapest ismert pontjait az Elhagytam magam című dalra, amit a többi PASO-slágerrel együtt élőben legközelebb szeptember 14-én hallhat a közönség a Zöld Pardonban.
Új videóklipet forgatott a Lovemonster című, márciusban megjelent nagylemezére a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A választás az egyik magyar nyelvű dalra, az Elhagytam magam című szerzeményre esett. A vidám hangulatú dal egyik különlegessége, hogy a magyar verzék szövegét Subicz Gábor trombitás írta és énekli.
"A dalszöveghez illő, laza, nyári hangulatú klipet szerettünk volna készíteni. A zenekar néhány közkedvelt budapesti helyszínen bukkant fel, például az óbudai Fő téren és a Zichy-kastély udvarán, a Tabánban, a Sziget Fesztiválon, a Városligeti-tavon, illetve a Kálvin tér és a Szabó Ervin tér közötti szakaszon. A dalszöveghez hűen néhol buliztunk, néhol pedig szundikáltunk, például villamosmegállóban, szökőkútban, sőt a Libegőn is. A stáb bizonyos jeleneteket felező tempóban rögzített, vagyis a szokásos tempó felével énekeltünk, miközben a környezetünkben minden normális maradt. Vicces hatást keltett, amikor visszagyorsították a felvételeket" – mondta KRSa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere.
Az Elhagytam magam című dal a nagy nyári fesztiválokon egyértelműen az egyik új közönségkedvenc lett, így a PASO játszani fogja szeptember 14-én a Zöld Pardonban is.
A ska magyarországi nagyköveteinek legnagyobb slágerei a Művészetek Palotája felkérésére november 14-én egy egész estés koncerten szimfonikus átértelmezésben csendülnek fel. A dalok áthangszerelésében Subicz Gábor trombitás mellett a PASO két másik tagja, Meleg Tamás és Lukács Gábor szaxofonosok is részt vesznek. A koncert a Művészetek Palotája és az MTVA új közös produkciója. Az estet az m1 és a MÜPA felveszi, és új, „mr2 Szimfonik +a Müpából” című sorozata első műsoraként főműsoridőben vetíti le a közszolgálati fő csatorna. A különleges koncertre már kaphatóak a jegyek a mupa.hu-n.
Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. A continua
Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. A continua
„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. A continua
Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. A continua
A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. A continua