3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. július 12.

Babel Sound: dallamok és ízek kavalkádja

Copyright:

A világ zenéi mellé a világ ízeit is kínálja a Babel Sound fesztivál július 17-22 között Balatonlellén s a vállalkozó kedvű gasztro-kalandorok világraszóló főzőversenyen is részt vehetnek. Az idei programkínálatában a világzene apróbb, de annál fénylőbb gyöngyszemei mutatkoznak be.

A szabadstrand színpadán az afrikai, marokkói, a latin, a cigány és a balkáni zene mellett India is szerepet kap. A kis színpadon, a rendezvényparkban a magyar zenéé az elsőbbség, de a programot színesíti a zsidó és az ír zene is, és láthatunk katalán, bosnyák és spanyol zenekarokat is. A Bábel Kert nagyszínpadon a hazai kedvencek mellett néhány olyan külföldi produkciót fedezhet majd fel a közönség, akikről vélhetően sose hallott, de esélyes, hogy döbbenetes élményt fognak okozni. Így például a cseh BraAgas lánycsapat, az óriási nemzetközi sikert elért Mokoomba Zimbabweből, az Asikides zenekar Tal Ben Aríval, de itt lesz a Ghymes, a Holdviola vagy az Irie Maffia is.

A hazai fesztiválözön “kézműves” fesztiválja, a Babel Sound interaktív világzenei fesztivál nem csak a világ zenéinek széles spektrumát igyekszik bemutatni, de egy kulináris körutazásra is invitálja a résztvevőket. Egyrészt szakavatott szakácsok illetve a Babel Sound nemzetközi sztárvendégei mutatják be hazájuk egy-egy ételspecialitását a marokkói konyhától az indiai ízeken át a balkáni vagy örmény étkekig. Az idén Balatonlellére költöző rendezvény egy világraszóló főzőversenyt hirdet, ahol naponta más-más nemzetek étkeit kell megalkotniuk a nevező csapatoknak a magyar bográcsos ételektől kezdve a zsidó vagy spanyol ételeken át a szerb grillételekig. Nevezni a babelkert@gmail.com e-mail címen vagy a Babel Sound Camp Facebook oldalán keresztül lehet.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky