3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. július 9.

KAUKAZUS után új formáció, a KÁKETTŐK

Copyright:

Július 14-én, szombaton a Dürer kertben mutatkozik be Kardos-Horváth János (Janó) és Császári Gergő (Csaszi), két meghatározó ex-Kaukázus szerző új zenekara, a KÁKETTőK. Nagy lendülettel és egy erős punk-pop-kuplé slágerrel érkezik a rocktrió.

Janó tavasszal 6 új számmal indította el a K2-t, amin a változó felállásban Kiss Tibi (Quimby) és Sickratman mellett számos zenész hallható. A Dugjál engem el és a Suttognak a fák című szerzemények hamar a rádiók játszási listájának élére kerültek. Az Erik Sumo Band márciusi "lefagyasztása" után szabaddá vált Csaszival kezdtek együtt zenélni, számokat írni és a viharos kaukazus-os múltat letisztázva, friss lendülettel vágtak bele egy új zenekarba. A KÁKETTőK-nek két frontembere, két arca és egy szíve van, Gáspár Gergővel a doboknál. Első stúdióban rögzített daluk, a Magácska már egy közös szerzemény, melyben kivételesen egy pár nem férfi, hanem hölgy tagja tart egy görbe estét. A következményeket természetesen vállalja, mint ahogy a fiúk is kitartanak amellett, hogy a Kaukazus után a KÁKETTőK egy igazi kihívás, jó mulatság és férfimunka lesz!
 
Július 14-én, szombaton, 20 órakor a Dürer Kert szabadtéri színpadán mutatkoznak be a budapesti közönségnek. Az estén fellép még a Stereomilk valamint a Pluto. Az 500 forintos belépő ára ráadásul lefogyasztható. Nem kevésbé poptörténeti különlegesség...
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 23.

Elindult a jelentkezés a II. Carson Coma Palántaprogramra

A Carson Coma idén is elindítja Palántaprogramját, amellyel az együttes a pályakezdő zenészeket támogatja. A tavalyi sikeres évad után a pályázat idén is visszatér: a legígéretesebb anyagot beküldő zenekar egy stúdiólemeze felvételéhez használhatja fel a Palántaprogram nyereményét. Tovább

2025. január 6.

Megtekinthető az Azahriah Puskás koncertfilm

Azahriah 2024. május 24-25-26-án háromszor töltötte meg a Puskás Aréna nézőterét, ezzel ő volt az első hazai előadó, aki teltházas koncertet adott a stadionban, összesen 140.000 néző előtt. Az 'Azahriah - Puskás Aréna (Full Koncert 2024)' című koncertfilm ennek a történelmi pillanatnak az élményét foglalja össze 90 percben. A film már elérhető YouTube-on. Tovább

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky