3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2012. június 8.

Budapestre jön a Muse!

Copyright:

2012. november 20-án a magyar közönség a két évvel ezelőtti kirobbanó sikerű Sziget fellépés után újra önálló koncerttel láthatja a bandát a BudapestAréna színpadán. A világ zeneértő és -rajongó fele már 2000 óta tudja, hogy egy angol kisvárosból elindult 3 srác, akik valószínűleg hamarosan a világ egyik meghatározó rockbandájává fognak válni. A világ másik fele az elmúlt 2-3 évben kezdte megtanulni igazán a Muse nevét, amikor The Resistance anyagukkal gyakorlatilag átírták a brit pop-rockról alkotott képet és létrehozták a tökéletes albumot.

  • share
  • kapcsolódó linkek
A devoni Muse, amely már korábban is túlteljesítette a friss, önmagát megújító rockzenére vágyók elvárásait 2010-ben olyan kritikákkal büszkélkedhetett, mint a New Musical Expresstől származó “az évezred legfontosabb hangjainak gyűjteménye”, vagy hogy “a Muse nélkül nem értelmezhető a brit kortárs zene” (Uncut), és amit a legbefolyásosabb popkultúra magazin, a Q állít : “a Muse a világ legnagyobb rockzenekarai közé tartozik”.
 
A csapat 1994-ben alakult iskolai haverokból Teignmouthban, Devon megyében. A tagok különböző iskolai zenekarokban játszottak a 90-es évek elején, amíg néhány közös buli után összeálltak és kialakult a mai napig változatlan felállás.
 
Indulásuk szempontjából meghatározó volt egy helyi zenekari verseny, amelyet botrányos viselkedésükkel, saját maguk legnagyobb meglepetésére megnyertek. Ezután kezdték komolyan venni magukat, felvették a Muse nevet, búcsút intettek egyetemi terveiknek és elköltöztek Teignmouthból.
 
Energikus és extravagáns élő fellépéseik által váltak ismertté, valamint egyedi zenei stílusukról, amelyben ötvözik a progresszív és az alternatív rockot a heavy metállal, a klasszikus zenével és az elektronikus hangzással.
 
5 stúdióalbumuk jelent meg eddig, új anyaguk szeptemberre várható. Népszerűségükre jellemző, hogy a Twilight sorozat Holdfogyatkozás cimű filmjének betétdalát is ők írták, Neutron Star Collision (Love Is Forever) címmel.
 
Szakmai elismertségüket jelzi, hogy fellépett velük már Edge a U2-ból, Eminem, Dave Grohl a Foo Fightersből vagy Brian May a Queenből.
 
Díjaik többségét mint a legjobb koncert előadók nyerték, és nem egy újságíró s zenész jelentette már ki róluk, hogy korunk egyik legnagyobb koncert előadói. Bulijaikra a világ legnagyobb részén percek alatt kapkodják el a jegyeket.
 
2012. november 20-án a magyar közönség a két évvel ezelőtti kirobbanó sikerű Sziget fellépés után végre újra önálló koncerttel láthatja a bandát a BudapestAréna színpadán.
 
A hivatalos rajongói klub tagjai számára már elérhetők a jegyek a www.muse.mu oldalon keresztül, június 14-én 10 órától pedig mindenki biztosíthatja helyét a koncerten a Ticketpro országos hálózatában vagy a www.livenation.hu oldalon keresztül megvásárolt belépőjével.
A leggyorsabb állójegy vásárlók számára plusz lehetőség, hogy olyan belépőhöz jutnak, amellyel közvetlenül a színpad előtti, kiemelt állóhelyről élvezhetik majd a koncertet. A lehetőség limitált, így ezért is érdemes minél előbb beszerezni a belépőket!
 

 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Kommentar
Szecsan 2012. okt.. 8.  11:07 1
Én már beszereztem rá a jegyeinket! Szuper lesz! :)
Már csak 1,5 hónap! [link]
   

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Weiter

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Weiter

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Weiter

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Weiter

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky