3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2012. április 12.

Anti Fitness Club az MR2 akusztikban

Copyright:

2 évvel a LéleKzet című lemez megjelenése után, május 19-én lemezbemutató nagykoncerttel egybekötve jön az új Anti Fitness Club album, a Metamorphosis, valamint április végén AFC Akusztik a Petőfi Rádióban!

Az album címe és borítója is sejteti, hogy a zenekar új fejezethez érkezett.
 
“Franz Kafka - Átváltozás című novellája segített a címalkotásban, bár ez a mű egy egészen másféle metamorfózis, mint amire én gondoltam. Épp az ellenkezője! Olyan címet akartam, ami egyértelműen érzékelteti, hogy megint léptünk egyet előre, fejlődtünk, kinyíltunk, így letisztultabb, érettebb lett az új anyag. A Metamorphosis leginkább házi stúdiómban íródott. Nemrégiben elkezdtem zongorázni, ami nagyban befolyásolta a lemez hangulatát: bővelkedik elektronikus, szintis témákban, de a klasszikus zenei elemek is ennek köszönhetően keltek életre.” - mesélte az idén tizedik születésnapját ünneplő zenekar dalszerző-frontembere, Molnár Tamás, majd hozzátette: “Nyíltan írtam az érzéseimről, ihletet adtak a világunkban zajló események, helyet kaptak mélyebb, gondolatébresztő tételek, de akadnak könnyed, optimista megközelítések is.”
 
Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjében már bemutatásra került a Lesz ami lesz című dal, valamint további új szerzemények csendülnek fel április 24.-én  az MR2 Petőfi Rádió - Akusztik című, kultikussá vált rádióműsorában is. A 12 akusztikus köntösbe bújtatott dal online is meghallgatható lesz az MR2 oldalán.
 
Az igazi nagy premierre az album megjelenésének napján, május 19.-én, az idén újjáéledő PeCsa Music Hall-ban kerül sor. “Négy éve, az első lemezbemutatónk alkalmával játszottunk a Petőfi Csarnokban. Meghatározó helyszín ez, ami lehetőséget ad minden technikai és vizuális ötletünk megvalósítására. Lesz itt méretes színpad, óriási kivetítők, kápráztató fények, több ezer Watt hang, vendégművészek, illetve rengeteg új és régebbi AFC közönségkedvenc, hogy mindenki számára örök emlékül szolgáljon ez az este!" - mesélte ToMi.
Az új Anti Fitness Club album a lemezbemutató nagykoncert napján jelenik meg, ráadásul a helyszínen igen kedvező áron lehet majd megvásárolni! 
 

Anti Fitness Club - MR2 Akusztik

Premier: április 24., kedd 22:00

Ismétlés: április 28., szombat 20:00

 

Anti Fitness Club – Metamorphosis lemezbemutató nagykoncert

2012. május 19., szombat, 20:00

PeCsa Music Hall, 1146, Budapest, Zichy Mihály u. 14.

Belépő: 2900 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. trvať

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. trvať

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. trvať

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. trvať

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky