A punk szerelmesei nyáron sem maradnak kötelező koncert nélkül, hiszen 2012-ben történelmi jelentőségű koncertre kerül sor. Ezúttal tényleg eljut Budapestre a Street Dogs, akik a legutóbbi két alkalommal a sors fintorából adódóan egyaránt lemondani kényszerültek itthoni fellépéseiket.
Persze a szkeptikus rajongóknak kell adni egy kört, hogy tényleg elhiggyék, ezúttal megtekinthetik kedvenc bostoni bandájukat, azonban immáron tényleg nincs ok az aggodalomra, a koncert biztosan megrendezésre kerül majd. Ezt pedig a kárpótolandó közönség éppúgy kiérdemli, mint a Dropkick Murphys révén ismert Mike McColgan (ex-Dropkick Murphys) bandája, hiszen az eddig öt nagylemezt megélt zenekar kiváltképp az egyik utolsó igazán hiteles őrzője a tengerentúli kelta lángnak. Elvégre ahogy a Donnelly klán révén megismert mondás tartja, az írek csak isznak és verekednek, és mikor ezt meghallják, isznak is, hogy rögtön verekedhessenek. Nagyjából erre a képletre épül az ír folklór és a punk házassága is, amiben az öbölháborút is megjárt, majd később tűzoltóként dolgozó McColgannek kiemelt szerepe volt, hatása pedig megkérdőjelezhetetlen a mai napig. És itt nem csupán a ’Dropkickről, vagy épp a Flogging Mollyval való barátságról van szó (a zenekar alapítója, Ted Hutt producerként is segíti Mike zenekarát), hanem a tényről is, hogy a Street Dogs a markáns hangzást ki tudta vinni az utcára, ezzel is új dimenziót adva a street punknak. Persze a zenekar tagjai az utóbbi években mással is foglalatoskodtak: Johhny Riouxot például tavaly is elcsíphették a műfaj szerelmesei – szintén az A38 fedélzetén – Roger Miret oldalán a The Disastersben, de ugyanezt igazolja a srácok blackburni vendége, a Middle Finger Salute is, akik ha úgy tetszik, hazai pályán gyakorolják azt a hagyományőrzést, ami igazából az otthonon kívül virágozhatott ki. Így akinek igazán szívügye az ír folklór és a punk keveréke, mindenképp karikázza be a naptárában július 11-ét, és találkozzunk a ’Hajó tetején!
Az A38 és a Phoenix Music Hungary bemutatja:
2012. július 11., Budapest @ A38 Tetőterasz, 19:30
STREET DOGS (USA), MIDDLE FINGER SALUTE (UK)
Jegyárak: 2.500 Ft (elővételben) / 3.000 Ft (a koncert napján)
Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább
Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. Tovább
A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. Tovább
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább