Örömhír azoknak, akik annak idején megszerették a The Police frontemberének Stingnek a zenéjét, a Fragile-t, az Englishman in New York-ot vagy a They Dance Alone-t, ugyanis újra Budapestre jön koncertezni, méghozzá 2012. június 26-án, a Papp László Budapest Sportarénába.
Zeneszerző, énekes, író, színész, aktivista – Sting Newcastle-ban született, Angliában, mielőtt 1977-ben Londonba ment és megalapította Stewart Copeland és Andy Summers társaságában a The Police zenekart. A banda 5 albumot jelentetett meg és 6 Grammy-díjat nyert, 2003-ban pedig a Rock And Roll Hírességek Csarnokának is tagjai lettek.
1985 óta Sting 13 albumot adott ki.
Szólókarrierjének 25. évfordulóját megünnepelendő nemrég jelent meg 25 Years címmel egy gyűjteménye, valamint The Best Of 25 Years címmel egy dupla CD. Sting 25 néven az iTunes-on már elérhető az az ingyenes iPad APP is, amely többek között az énekes 60. születésnapján tartott jótékonysági koncert fellépőinek előadását, interjúkat, fotókat és zenei videókat tartalmaz.
Sting közel 100 millió albumot adott el, további 10 Grammy-díjat nyert, valamint egy Golden Globe, egy Emmy és 3 Oscar-díj jelölést tudhat magáénak.
Ezen a nyáron Sting visszatérve saját műfajához, a legnagyobb slágereivel turnéra indul, amelyeket Budapesten is előad, június 26-án a Papp László Budapest Sportarénában 5 tagú zenekarával, amelynek tagja állandó gitárosa, Dominic Miller, valamint Vinnie Colauita (dob), David Sancious (billentyűs hangszerek), Peter Tickell (elektromos hegedű) és Jo Lawry (ének).
A budapesti koncertre belépőkhöz elsőként a hivatalos Sting rajongói klub tagjai juthatnak február 24-én 10 órától.
Azonban a MyLiveNation tagjai is vásárolhatnak a hivatalos jegyértékesítés kezdete előtt már belépőket, a www.livenation.hu oldalon február 24-én délig regisztrált tagoknak február 24-én 14 óra és 26-án 15 óra között áll rendelkezésre az összes belépőjegy, a limitált számú kiemelt állójegyekkel együtt, melyből szabadon választhatnak.
Egy tag maximum 4 jegyet vásárolhat.
Február 27-én, délelőtt 10 órától indul a teljes körű értékesítés a www.livenation.hu oldalon keresztül, valamint a Ticketpro országos hálózatában.
A Papp László Budapest Sportarénában 2012. június 26-án megrendezésre kerülő koncertre 4 különböző kategóriájú ülőjegyet, színpadközeli kiemelt- valamint normál állójegyeket lehet vásárolni.
A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább
Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább
Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább
A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább
A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább