3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. február 14.

Debütálnak az első Libidó dalok

Copyright:

Amikor 2011 februárjában Kováts Áron (gitár) és Szabó Balázs Zalán (ének/gitár) nekivágtak az éjszakának, még mit sem sejtettek abból, mi lesz velük, vagy inkább belőlük hajnalra. A kettőről pillanatok alatt négyfősre duzzadó Libidó, Csete Gábor alias Manek (basszus/ billentyű) és Tóth Misi (dob) személyében talált még két olyan hasonszőrű megszállottra, mint Áronék, mostanra pedig elkészítették első kislemezüket. A Vedd a szádra! négy száma több ismerős fazon kézjegyét is magán viseli.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
Ligeti Gyuri (Zagar, We Are Rockstars) nemcsak Zalán torkát szorongatta meg az énekfelvételek során, de saját magát sem fosztotta meg némi vokálozástól. Jappán (HS7, Soerii & Poolek) kötél idegeit és stúdióját sem kímélték a srácok, aki végül annyira jól bírta, hogy vállalkozott a Fény című dal produceri munkáira is. Tisch Bálint (Nylon Me!, Larry Hangman) annyira elektronikára hangolt arc, hogy az éjszakáit is egy túlméretezett lombikban tölti. A zenekar állítása szerint épp ezért esett rá a választás a kislemez utómunkálatait illetően.
 

 
A műhelymunka nagy része furcsa, de Libidóéknál nem a jól bevált próbatermi cigi-sör-agyalás Bermuda-háromszögében merül ki. Mint egy csomó mást, ezt is selejtezték. Sokkal inkább Manek házi stúdiójában, kedvenc analóg vasaikkal körbebástyázva merülnek el saját világukban, és az újonnan felfedezett idegen dimenziókban. Elmondásuk szerint az állandó kísérletezés, a régi és a modern összeforrasztása, vagy a teljesen szűz talaj "betörése", ami leginkább jellemzi a hangzásért felelős Áront és Maneket.
 
"Lábnyomot hagyni ott, ahol csak lehet." - ez a mottójuk.
 
Így volt ez az MR2 Petőfi Rádió esetében is, mely az Érintésed megmarad című dalukat már megjelenés előtt elkezdte játszani.
 

 

 

[link]

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky