3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. február 6. | Bertoni

Megjelent Manoya első dala – Rebirth 

Copyright:

Hodosi Enikő alig múlt 30 éves, de elmondása szerint már 14 éve érleli azokat a dalokat, amelyekből az idei év első felében elkészül első szólóalbuma. Encsi nem válik meg a Neo-tól sem, de mellette építi önálló karrierjét is.  

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
2011 utolsó napjaiban adták ki a készülő lemezről Manoya első dalát Rebirth (Újjászületés) címmel. Több szempontból találó az elnevezés, leginkább mégis arra utalhat, hogy a keleti kultúrák hatása ihlette, ahol mint tudjuk, nagy kultusza van a lélekvándorlásnak. Stílusát a spirituális pop, az alternatív, az indiai és a népi négyszögében helyezi el – első dalában ehhez járul még néhány motívum A hattyúk tavából, valamint (szerény meggyőződésem szerint) egy csipetnyi Vangelis.
 
Nem meglepő, hogy angolul szólal meg a dal (bár volt már példa arra is, hogy angol cím magyar dalszöveget takart). Nemzetközi babérokra tör hát, amihez az egzotikus művésznév jó útlevél lehet. A dallam kellemesen elringatása és csilingelése bölcsődalra emlékeztet (ismét az újjászületés), és valóban a keletiek „bölcs nyugalmát” árasztja a rohanó nyugati világban.
 
Mostanában egyre többen próbálnak egy meghittebb világot létrehozni a zenéjük által, ami kikapcsol a hétköznapok gondjaiból – ilyen McCarthney készülő albuma, vagy a Superheavy világbékéje (bármennyire is semmilyenre sikerült). Sokan próbálnak meríteni Ázsia tanaiból, és valami olyat létrehozni, ami egységes, egész. Nem hiszem, hogy véletlen egybeesésről van szó, sokkal valószínűbb, hogy 2012, a világvégének kikiáltott év, az összetartozás igényét ébreszti az emberekben. Ezt az összetartozást keresik Keleten vagy a múltban – a jelenben egyelőre senki nem véli felfedezhetőnek.
 
Oké, messzire kalandoztam. Maradjunk annyiban, hogy ha szerencsénk van, akkor az indiánok tévedtek, és az idei nem a világvége, hanem az Újjászületés éve lesz!
 
Bertoni

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
g-beer 2015. febr.. 1.  00:36 2
Kedves Bertoni!

Kérlek, ha ismertetsz egy dalt, nézz egy kicsit utána.
Ahogy írtad, a dal egyik igen fontos eleme a csilingelő csodás dallam a háttérben...
Meg kell említeni, hogy az CSAJKOVSZKIJ HATTYÚK TAVÁNAK ALAPMOTÍVUMA!
A dal értékéből nem von le, de azért nem mindegy..
Mindenütt írni kell erről kedves Encsi, ez a Te érdeked is..
   
Anyatigris 2012. febr.. 8.  12:24 1
Mi sarkadiak nagyon büszkék vagyunk Rád!!!
   

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky