3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. február 6.

Bikini 30 KONCERT

Copyright:

A Bikini együttes 2012-ben ünnepli megalakulása harmincadik évfordulóját. A jubileumi év legnagyobb jelentőségű eseménye a zenekar három évtizedét bemutató koncert lesz február 18-án a Papp László Budapest Sportarénában.

1982-ben állt először színpadra a Bikini együttes. Az első koncertek közönsége nem sejthette, hogy a nyolcvanas évek meghatározó rockzenekarát hallja. Pedig azzá vált a társulat, túlélve a korai frontemberváltást is. A tíz évvel később bekövetkezett búcsúig sorra jelentek meg a sikeres lemezek, s ha valahol fellépni készült a Bikini, gyorsan ki lehetett tenni a plakátokra a „minden jegy elkelt” feliratot.
 
Öt év szünet után, 1997-ben tért vissza az együttes. Méghozzá nem nosztalgiázni, hiszen azóta is magas hőfokon működik. Az elmúlt tizenöt évben újra a csúcsra jutottak, s ott is maradtak mind a mai napig. Az elmúlt nyáron hétvégénként több tízezer ember hallgatta és énekelte a dalokat, a régi slágereket ugyanúgy, mint a legutóbbi album, az Elmúlt illúziók gyorsan népszerűvé vált számait.
 
A turné után a közönség és a szakmabeliek véleménye szerint is a legkiválóbb Bikini-felállás, azaz D. Nagy Lajos (ének), Németh Alajos (basszusgitár), Lukács Peta (gitár), Mihalik Viktor (dob), Makovics Dénes (szaxofon) és Bördén Szabolcs (billentyűs hangszerek) máris elkezdett készülni a jubileumi koncertre. A mintegy három órás előadás egyszerinek és megismételhetetlennek ígérkezik. A rohanó világ emberét érő megszámlálhatatlan impulzus közepette gyakran csak a részleteket, s nem az egészet értjük meg. Jelen esetben ez annyit jelent, hogy sokan slágerfüzérnek tarthatják a zenekar életművét. Pedig ennél jóval többről van szó. Az előadáson nem pusztán a Bikini, hanem az ország utóbbi harminc évének története elevenedik meg, a művészet, a zene nyelvén elbeszélve.
 

Papp László Budapest Sportaréna

Stefánia út 2., 1143 Budapest

Szombat, 2012 február 18., 19:30

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky