3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2012. január 16. | Ági

Kilépett Cseresznye a Tankcsapdából!

Copyright:

A Tankcsapda december 29-én a Főnix csarnokban teltházas koncerttel vett búcsút a 2011-es évtől. Ekkor még nem sejtettük, hogy 2012 ekkora változást hoz majd a zenekar életében. Lukács Laciék a minap jelentették be az egyik alapító tag, Molnár Levente Cseresznye, távozását a zenekarból.

Majdnem 20 év közös munka után távozik a Tankcsapdából Molnár Levente Cseresznye. Az elválás oka az együtt töltött évek alatt megfáradt emberi kapcsolat, nyilatkozta a frontember, Lukács László.
 
„Cseresznyével közel húsz évet dolgoztunk együtt. Rengeteg sikert éltünk át, de sajnos az elmúlt időszakban már azt éreztem, hogy ez a kapcsolat nagyon elfáradt, nem találjuk a közös hangot. Egy párkapcsolathoz tudnám hasonlítani, amikor már túl gyakran jönnek a hullámvölgyek, és ha ezek egyre csak sűrűsödnek, elgondolkodik az ember a jövőt illetően. Talán lehetne még így is egymás mellett dolgozni, de ez már nem lenne őszinte, sem a rajongók sem pedig egymás felé. A Tankcsapda viszont nem erről szól. Jelenleg is születnek új dalok, készülünk az új lemezre, rengeteg elképzelésünk van, ezért be kellett látnunk, külön utakon kell mindezt folytatni. Szeretnénk ez úton is köszönetet mondani neki, és csak a legjobbakat kívánjuk Leventének a jövőben.”
 
Cseresznye így vélekedik a válásról:
 
„Igazából még mindig felfoghatatlan nekem ez az egész, reggel, ha felkelek, végig kell gondolnom, hogy csak álom volt vagy mi…na szóval, ahogy a házastársak szokták mondani Laci kiszeretett belőlem. Persze nem semmi 20 évet egymás mellett lehúzni, ennyi idő alatt nagyon sok minden jó, rossz történik egy kapcsolatban, örülés, összeveszés, bulizás stb. Nagyon sok mindent átéltünk együtt, ez már nem elvehető. Úgy gondolom, hogy az az egység, egységes kép, ami a Tankcsapdát képviselte, sőt egyik meghatározója volt, megbomlott. Egy nagyobb pihenő és itt a lelki dolgokról beszélek elsősorban, ráfért volna mindenkire. Mivel nem volt alkalmam elbúcsúzni a közönségtől, barátoktól, ismerősöktől ezt most teszem meg. Szóval nagyon köszönök mindent, örülök, hogy részese lehettem a shownak, itt nőttem fel köztetek, tőletek lettem „valaki”, konkrétan Cseresznye. Szóval nagy köszönettel tartozom mindenkinek, akik mellettünk voltak és segítették a zenekar pályafutását, végigkísérték a fejlődésünket. Nagyon nagy dolog, hogy egy kis debreceni zenekarból ide jutottunk ahol ma tart a Tankcsapda, és ezt nélkületek, a közönség nélkül nem tudtuk volna elérni, sziasztok! Részemről R.I.P.”
 
Az élet Cseresznye távozása után se áll meg. A zenekar januárban kis időre visszavonul, hogy következő albumán dolgozhasson, április elegén pedig újabb turnéra indulnak. Azt egyelőre még nem tudni, hogy ki lesz Cseresznye utódja, Lukácsék már keresik az új gitárost.
 
Ági
 
Forrás: tankcsapda.com
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. More

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. More

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. More

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. More

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky