Dupla Lámpafény-koncertet ad Harcsa Veronika a Bárkában
A Harcsa Veronika Quartet december 10-én két Lámpafény verskoncertet ad a budapesti Bárka Színházban. Az intim hangulatú fellépéseken a XX. századi magyar költők megzenésített műveit hallhatja a közönség. A koncertek előtti hetekben a zenekar jótékonysági árverést is indít, amelynek bevételét a Bátor Tábor Alapítvány kapja meg.
A Harcsa Veronika Quartet májusban mutatta be negyedik albumát Lámpafény címmel. A lemezen XX. századi magyar költők, Weöres Sándor, József Attila, Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Tóth Árpád verseit dolgozták fel. A személyes hangvételű dalokat december 10-én szombaton kétszer, 18:30-tól és 21 órától hallhatja a közönség a budapesti Bárka Színházban.
– A dupla Lámpafény koncerten a karácsony közelsége miatt biztosan másképpen fognak hatni a dalok, és helyszín jellege miatt is jóval intimebb, bensőségesebb lesz a hangulat. Vendégül látjuk Kulka János színművészt, aki prózai szövegeket ad elő Lackfi János író-költő válogatásában. A XX. századi magyar irodalom, a művészek és az akkori korhangulat előtt tisztelgünk azzal, hogy a dalok között a megzenésített versek szerzői és kortársaik leveleit, naplórészleteit is hallhatja a közönség. A dupla koncert másik vendége Subicz Gábor trombitás lesz, a vetítést pedig Varga Vince szerkeszti. – mondta Harcsa Veronika énekesnő.
Az ünnepek közeledtével a zenekar jótékonysági árverést is indít. A legnagyobb összeget ajánló licitáló egy exkluzív Harcsa Veronika Quartet ajándékcsomagot kap, amelynek része, hogy együtt vacsorázhat a teljes zenekarral. Emellett a nyertesé lesz egy névre szólóan dedikált CD-csomag az eddig megjelent lemezekkel, egy kétszemélyes, 2012-es Harcsa Veronika-bérlet, amely valamennyi előadásra érvényes, valamint két jegy a december 10-i Lámpafény koncertre a Bárka Színházba. A jótékonyági árverés bevételét a zenekar az idén tíz éves Bátor Tábor Alapítványnak ajánlja fel, amely súlyosan beteg gyerekeknek és családjaiknak szervez ingyenes élményterápiás táborokat.
– Manapság sajnos egyre kevesebb lehetőségük van az embereknek adakozni, ezért a magunk kis eszközeivel szeretnénk segíteni. A választásunk a személyes kötődés miatt esett a Bátor Táborra. Idén nyáron Gyémánt Bálint gitárossal workshopot tartottunk a gyerekeknek, ahol együtt zenéltünk és a kicsik is írtak dalokat. Rendkívül megható élmény volt, nagyon mély nyomokat hagyott bennünk, az alapítvány profizmusa láttán pedig nem volt kérdés, hogy őket válasszuk. – árulta el Harcsa Veronika.
Az exkluzív Harcsa Veronika Quartet ajándékcsomagra december 5-én, hétfőn 12 óráig lehet licitálni a zenekar honlapján. Az ajándékokat a Lámpafény koncertek előtt ünnepélyesen adják át a nyertesnek.
Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Continuer
Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. Continuer
A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. Continuer
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Continuer
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Continuer