Odett (a Go Girlz! nélkül) „Hanyatt, homlok, egyenes” szeptember elején megjelent második nagylemezéről a „Van az a pillanat” című számhoz tartozó (erről a lemezről) első videóklipet 2011. november 10-én mutatták be.
Teljes nevén Polgár Odett egy igen szeretnivaló leányzó, aki kikiáltható, most már magyar alternadívának (fiatal kora ellenére), már csak azért is, mert igen szerény ebből a kategóriából a felhozatal kicsiny hazánkban, de mondhatni világszerte is, úgyhogy alig várjuk, hogy beleragadjon egy közülük a pókhálónkba.
Odett elsőként a Megasztár követni sem tudom melyik szériájában tűnt fel 17 évesen vigaszágasként, de ott nem vitte sokra. Legnagyobb örömünkre.
Édesapja a Sziámi együttesben tevékenykedett, nem csoda hát a választott zenei irányvonal és az, hogy nem zenei analfadívával van dolgunk, hanem ez egy annál sokkal tudatosabb történet, amiben az engem Juliette Lewis fiatal kiadására erősen emlékeztető lány szerepel.
Térjünk vissza a klipre. Remegő ujjakkal kattintottam a play gombra, majd Odett ismert világa tárult elém. Sötéten, búskomor millieu. A klipet Pater Sparrow magyar filmrendező készítette. Ő egyébként Verebes István fia. Dolgozott „Az alkimista és a szűz” valamint a „Csodálatos Júlia” című filmeken is. Előszeretettel ábrázol saját alkotásaiban misztikus és szürreális dolgokat, mint például 1 című játékfilmjében is, ami anno el nagy sikerrel szerepelt különböző filmfesztiválokon. A klip is ezt a világot mutatja be a nézőknek.
Ahogy minden trükkös, misztikus, fura sztoriban itt is feltűnik egy törpe (kivételesen egy híres törpe Köleséri Sándor, aki stand up fellépőként, tudom, hogy nem veszik magára, ha letörpézem). Szóval törpével ül Odett Budapest felett, némán kávéznak. Odett előtt egy titokzatos kártya egy még titokzatosabb fiú arcképével, kicsit olyan ez a pillanat, mint, amikor a mester megmutatja tanítványának, hogy mi a következő feladat. Mi még nem értjük a dolgot, de ők értik tökéletesen értik egymást, majd egy mini béka jelenik meg Odett kávéspoharában, valahogy zacc helyett, persze a lány szeme sem rebben, de ez eléggé zavaros nekem. Odett megtalálja a fiút a kártyáról, nem tudom, ki választotta ki erre a szerepre Nagy Marcellt, de telitalálat volt. Marcellt egy nemzet jegyezte meg és sajnálta egyszerre a „Sorstalanság” című film főszereplőjeként. A srác nem változott sokat, azonnal megismertem. Teljesen beleillik a történetbe. Bűvös, mágust, hipnotizőrt játszik, akit a végén Odett bűvöl, majd együtt hipnotizálják a népet rejtélyes erőkkel. Ki nem álmodik erről, hogy egy csettintésre mindenkit irányítani tud? Na ezek a srácok, ezt meg is tehetik 3 perc 46 másodperc erejéig?! Miután ingyen jól bementek és berúgtak egy szórakozóhelyen, jól megtáncoltattak kedvükre a hipnotikus tánc keretében minden mesterségesen egybegyűjtött átlag 20 éves szuperdivatos fiatalt. Ezt követően virradatkor eltávoztak kettesben, mert őket az ég vagy a törpe is egymásnak teremtette (és valóban jól mutatnak együtt) vagy az egész csak a hipnózis hatása!?
Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább
Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább
Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább
Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább