Egészen biztos, hogy mindenki került már olyan helyzetbe, hogy az utcán, a moziban, orvosi rendelőben, vagy a metrón meglátott valakit és elfogta a „pedig valahonnan ismerem” érzés. Az esetek többségében némi gondolkodás, esetleg pár mondat után hamar megtaláljuk a magyarázatot a kellemetlen aggályra, vannak azonban olyan szituációk, amikor nehezen, vagy talán soha nem derül ki számunkra, miért is ismerős az ismeretlen arc.
Kétségtelen, hogy a legtöbb hasonló helyzetet a különböző médiumok szereplői generálják, hiszen ők úgy válnak mindennapjaink részévé, hogy a valóságban talán soha nem találkozunk velük.
Juhász Attila minden kétséget kizáróan az említett „ismeretlen ismerős” kategóriába tartozik. Jelenség, aki úgy vált a tévénézők életének részévé, hogy nem is tudtak róla. A szakmában csak Jack-ként emlegetett keresett zongorista az utóbbi években állandó zenésze a legismertebb hazai televíziós tehetségkutató műsoroknak, de láthattuk a Nagy Duett, vagy a Csillag Születik produkcióiban is. Tizenhárom éve tagja az Esti Showder zenekarát képező Showder Bandnek, találkozhattunk vele a Club 54 együttes tagjaként, a rendszeres koncertlátogatók pedig számtalan formációban láthatták már színpadon.
Jack 2008-ban alapította meg saját zenekarát, a hasonlóan professzionális zenészekből álló Juhász Attila Jazz Quartet-et. Bár a Juhász Attila Jazz Quartet zenéje elsősorban a klasszikus jazz elemeire épül, a zenekar Bársony Bálint közreműködésével megteremtette az önmaguk által „sunshine jazz” névre keresztelt stílust, mellyel egy igazán könnyed, szerethető hangzást hozott létre. Az eredetileg saját maguk szórakoztatására játszott dalok végül széles körben sikert arattak, így - további vendégmuzsikusok részvételével - 2009-ben megjelent a ’Sunhine Jazz - Juhász Attila Jazz Quartet & Bársony Bálint’ nagylemez. A professzionális zenészek munkáját megörökítő hanganyag pozitív hatását erősítik a komikus, olykor zavarba ejtően gyermeteg szövegek, melyek mögött megbújva mély tartalmak rejtőznek. A zenekar „Csak zene van” című számával a 2009-es Jazzy Jazz Dalverseny legjobb hangszerelés díját söpörte be, majd a következő évben a ’Sunshine Jazz’-t az Év Jazzlemezének választották.
A Sunshine projekt befejeztével a kvartett visszatért a jazz gyökereihez. Zenéjükben újra a tradicionális elemek kerültek előtérbe, sokoldalúságukat alátámasztva azonban a J.A.J.Q. megannyi projekt alkotója, közreműködője. 2010-ben például Lombos Márton és barátai ’Jazz utca 10’ című számát első helyezéssel díjazta a Jazzy Jazz Dalverseny szakmai zsűrije. A győztes dal zeneszerzője már akkor Juhász Attila volt, majd a sikeren felbuzdulva folytatták a munkát, így jelenleg Lombos Márton és a J.A.J.Q . közös nagylemeze van készülőben; ezen túl a zenekar állandó résztvevője Mérai Katalin színésznő zenei tevékenységének is.
A Juhász Attila Jazz Quartet zenészeinek állandó elfoglaltsága ritkán teszi lehetővé, hogy önálló koncerttel, vagy felvétellel álljanak a közönség elé. Hosszú idő után azonban most úgy döntöttek, exkluzív klubkoncert keretében tisztelegnek példaképeik előtt, így előadásuk alkalmával a múltszázad egy-egy meghatározó jazz-óriásának szerzeményeit hallhatja a közönség.
Hasonló felállásoktól egyáltalán nem megszokott módon a J.A.J.Q. a Count Basie, Red Garland, Oscar Peterson irányvonalat képviseli, mellyel a XX. századközépi, tengerentúlon divatos stílus szinte egyedülálló hazai képviselői. Koncertjükön egy óceánjáró hajó elegáns báltermében érezhetjük magunkat, de ha ez a fajta ékes szórakozás távol áll szívünktől, egész nyugodtan elképzelhetjük, ahogyan egy ’40-es évekbeli new orleans-i klubban ücsörgünk egy pohár whiskey és szivar társaságában, miközben a színpad előtt fiatalok táncolnak a pörgős ritmusokra. Ez utóbbit egyébként nagyban megkönnyíti majd, hogy a koncertre fővárosunk népszerű, az alkalomhoz illő szórakozóhelyén, a Budapest Jazz Clubban kerül sor. Minden adott tehát ahhoz, hogy egy kellemes estét töltsünk el amerikai jazz-zenészek hazai szóvivőivel, és a rideg ősz ellenére önfeledten kalandozzunk a jazz kiválóságaival a képzeletbeli Basin Street-en.
A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább
LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább
A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább
Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább
Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább