3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2011. október 25.

Bryan Ferry D. Tóth Krisztánál

Copyright:

Húsz üveg sört kért, de ebből tizenhetet meghagyott a DTK Show felvétele előtt a fröccsrajongó hírében álló brit rocklegenda Bryan Ferry és bandája. A Roxy Music frontembere elárulta, hogyan lett az előző éjszaka egy kocsmában megismert két lányból másnapra címlaplány a később ikonikussá vált lemezborítón, és beszélt Kate Mosshoz és Jerry Hallhoz fűződő viszonyáról is.

Bejött az ajtón egy nagypapa, majd színpadra állt egy félisten – magyarázza D. Tóth Kriszta, miért is állt meg az élet a köztévé óbudai székházában, amikor Bryan Ferry énekelni kezdett. A Roxy Music egykori frontembere a DTK Show vendégeként beszélt a nőkkel való ambivalens kapcsolatáról, és arról is, kiket kedvel a mai sztárok közül: Lady Gaga kiemelkedik a többiek közül, nagy művész zeneileg, és emellett nagyon ért a látványhoz is. Ő ebből a szempontból egy kicsit olyan, mint én vagyok – tette hozzá a látványos koncertjeiről és botrányos lemezborítóiról ismert zenész. 
 
Bryan Ferry közismerten nagy rajongója Bob Dylannek, így izgatottan fogadta, hogy D. Tóth Kriszta előző vendége, Simonyi András volt washingtoni nagykövet a kedvéért a stúdióban hagyta Bob Dylan gitárját, amelyen Bill Clinton elnöki beiktatási ünnepségén játszott. „Lehet, hogy ellopom” – viccelődött a sztár a hangszert nézegetve. Bryan Ferry Dylan gitárját végül nem kaphatta meg, de a DTK Show keddi adásából kiderül, milyen ajándékkal lepte meg D. Tóth Kriszta a fröccsrajongó rocksztárt.
 
D. Tóth Kriszta még több kulisszatitkot árul el Bryan Ferryről blogjában, a dtkshow.blog.hu-n.
 

DTK – D. Tóth Kriszta Show

m1, október 25., kedd 21:00

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Continuer

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Continuer

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Continuer

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Continuer

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky