Nehéz döntések után jelentős változáson megy át a Belmondo. A zenekar elbúcsúzott két régi tagjától és a novemberben megjelenő, „Mikor” munkacímű albumát már az új felállásban készíti. Az új felállású Belmondo első nagykoncertje a budapesti Backstage Pubban lesz október 8-án.
Komoly változáson esett át az elmúlt napokban a Belmondo zenekar. A döntésekről és a tagcserékről a zenekar a következőket mondja:
„Ahhoz, hogy a Belmondo zenekar iránt tapasztalt megnövekedett érdeklődés jelentette kihívásoknak nyugodt lelkiismerettel tehessünk eleget, szükségessé vált, hogy rendezzük sorainkat. Több komoly zenekari megbeszélés során kiderült, hogy bizonyos tagok céljai, koncepciója, más zenei tevékenységeik és elfoglaltságaik nem egyeztethetők össze azokkal a feladatokkal, amelyek a közeli és a távoli jövőben a Belmondóra várnak, ezért arra a megegyezésre jutottunk, hogy érdemeik és szakmai tudásuk maximális elismerése mellett elköszönünk Temesi Bertalan basszusgitárostól és Pulius Tamás billentyűstől. Erre a lépésre azért is szükség volt, mert régi barátok lévén, sokkal inkább biztosíthatónak láttuk az egymás iránt érzett tisztelet és barátság megőrzését ilyen módon, mintha továbbra is együtt zenélnénk. A Belmondo zenekar két új tagja Domján Gábor basszusgitáros és Koltay Kurszán zongorista. A friss, lelkes és elkötelezett erő is biztosíték arra, hogy a zenekar lendülete, energiája, a koncertek hangulata ezután se hagyjon kívánni valót maga után. A Belmondo új, Mikor munkacímű - sorban a negyedik - albuma is már ebben a felállásban készül. A 13-14 új dal megjelenése novemberre várható”.
Az új felállású Belmondo első nagykoncertje a budapesti Backstage Pubban lesz október 8-án, de előtte 6 nappal egy 30 perces unplugged műsorral is színpadra állnak a Hangfoglalás kiállításon.
- Zenélni és hangszeren játszani nagyon jó – mondta Czutor Zoltán, a zenekar frontembere. - A Hangfoglalás pedig azért jó, mert itt mindenféle hangszert kézbe lehet venni, kipróbálni, a SYMA két csarnokában pedig három napig szól a zene. Visszajáró vendég vagyok, és a Belmondoval idén fel is lépünk. Október 2-án, vasárnap 16:15-től az 'A' csarnokban, az AudMax Kft. standján adunk majd unplugged koncertet.
Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. Tovább
Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. Tovább
Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Tovább
Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Tovább