3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. július 27. | Anikó

Csángó Fesztivál és egy darab Quimby

Copyright:

A Csík Zenekar és Kiss Tibor (Quimby) új közös dala, több mint 50 program, 4 kísérő rendezvény, 20 zenekar, 10 jászberényi együttes, 20 hagyományőrző csapat… Azaz téged is vár a Csángó Fesztivál augusztus 10-14. között Jászberényben!

A XXI. Csángó Fesztivált és Népművészeti Vásárt augusztus 10-14. között Jászberényben rendezik meg. Ez a fesztivál külön hangsúlyt fektet a hagyományokra, valamint arra, hogy bemutassa a csángó kultúrát. Hagyományőrző együttesek jönnek Moldvából, Gyimesből és Erdélyből. Azonban külföldi fellépők is színesítik a programot, Kenyából, Szerbiából, Spanyolországból és Venezuelából is érkeznek vendégek. A zenekedvelők a Cimbaliband és a Napra koncertjét is megnézhetik Jászberényben. 
 
És fel fog lépni a Csík Zenekar, akik nem kis meglepetéssel készülnek erre a bulira. Kun Tamás így nyilatkozott: „A Csík zenekar szíve csücske a Csángó Fesztivál".
 
Idén Kiss Tibi (Quimby) is ott lesz a fesztiválon, hogy a Csík Zenekarral közös dalukat előadja. Pontosan még nem tudjuk, hogy melyik számot dolgozták át, annyi viszont biztos, hogy a Quimby tavaly megjelent Kicsi Ország c. albumának egyik felvétele lesz az, amit Csík-verzióban hallhatunk a Csángó Fesztiválon.
 
Ha valaki egy hagyományőrző fesztiválra vágyik, folklórműsorokkal, népzenei koncertekkel, kézműves bemutatókkal, táncházakkal és gyerekprogramokkal, akkor ne hagyja ki a XXI. Csángó Fesztivált!
 
Anikó
 

Kiemelt programok:

 

Augusztus 11. Csütörtök

gálaműsor I.

1. rész: CSÍK zenekar koncert

2. rész „SZÍNES VILÁG 1.”– Külföldi együttesek bemutatója

Nemzetközi és magyar TÁNCHÁZ

 

Augusztus 12. Péntek

Gálaműsor II.

1. rész: JÁSZSÁG NÉPI EGYÜTTES: „Tiszta szívből” című műsora

Közreműködik: Pál István „Szalonna” és bandája

2. rész: „SZÍNES VILÁG 2.”– Külföldi együttesek bemutatója

Nemzetközi és magyar TÁNCHÁZ

Éjszakai koncert: CIMBALIBAND zenekar koncertje

 

Augusztus 13. Szombat

Szentmise Lőrincz Györgyné, Hodorog Luca emlékére

V. MAGYAR-MAGYAR KONFERENCIA

TÁNCFORGATAG – Táncos zenés felvonulás

Gálaműsor III. –

1. rész: „CSÁNGÓ KÉPEK” – moldvai és gyimesi csángók gálaműsora

2. rész: „ÉRTÉKEINK” – erdélyi, vajdasági, felvidéki hagyományőrző táncosok és zenészek gálaműsora

Nemzetközi és magyar TÁNCHÁZ

Éjszakai koncert: NAPRA zenekar koncertje

 

Augusztus 14. Vasárnap

VIGANÓ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékeinek műsora

Gálaműsor IV. – „VISZONTLÁTÁSRA JÁSZBERÉNY” – hagyományőrzők,

külföldi együttesek és a Jászság Népi Együttes közreműködésével

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky