2011. május 22. | -dorkat-
A gitárosok ünnepe – Laney est a Gödörben
A híres brit erősítő márka magyar csapata, Laney arca néven tehetségkutató versenyt rendezett. A döntőbe jutott gitárosok május 22-én este hat órától mutatják be a Gödörben, hogy mit tudnak.
- megosztás
- kapcsolódó linkek
A Laney Magyarországon is népszerű kiváló erősítőmárka, története egészen 1967-ig nyúlik vissza és még a legendás Black Sabbath tagjai is már a kezdetektől a cég termékein játszottak.
Az idén megrendezett Laney arca verseny döntőjébe 15 tehetséges magyar gitáros jutott, akik utoljára május 22-én játszanak zenei alapra egy-egy dalt, hogy értékes, a Laney által forgalmazott erősítőket nyerhessenek. Az döntést az öttagú zsűri hozza, akik között ott van Lukács Peta a Bikiniből és az Eddából ismert Alapi István is.
Azonban nem csak emiatt érdemes ellátogatni a Gödörbe, míg a zsűri megvitatja az eredményt, olyan Laney-t használó előadók lépnek színpadra, mint Gerendás Péter, Finucci Bros vagy Nánási Ferenc. Emellett pedig az is elég vonzó, hogy a tehetségkutatón részvevő közönség között tombolán sok más értékes nyeremény mellett még egy Laney erősítőt is kisorsolnak.
A belépő 500 forint.
Dorkat
Szólj hozzá!
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.