3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2011. május 18.

Új lemezzel jelentkezett a Romanek Airlines

Copyright:

A Romanek testvérek több mint 10 éve zenélünk együtt, korábban Noise név alatt, de már első lemezüket is 2009-ben - Ledőlnek a falak – a Romanek Airlines névvel készítették el. Az új lemezt elsőként Székesfehérváron mutatták be május 7-én, majd Budapesten is tartottak lemezbemutatót az A38 Hajón.

A Romanek Airlines a Szíverősítő lemez készítéséről így nyilatkozott:
 
„Meglehetősen nehéz életszakaszban születtek ezek a dalok, mégis vidámak lettek, mert jól akartuk magunkat érezni. Szeretnénk, hogy ti is jól érezzétek magatokat, mikor hallgatjátok, ezért lett az album címe Szíverősítő. A lemez azoknak szól, akik meg akarnak szabadulni az őket körülvevő problémáktól. Ne hagyjátok magatokat, a kitartásban és a következetességben van az igazi rock 'n' roll! Mi megadjuk a lendületet, a többi rajtatok áll: Egy rock and roll huszár nem kapitulál! A felvételeket ismét a Nagy-Miklós Péter által vezetett Bit-Beat King stúdióban készítettük. Miki nem csak hangmérnöke, hanem társproducere is az anyagnak. Amióta vele dolgozunk ez így van, a közös munka nagyon termékeny, a lehető legjobban koordinálja a zenekart, mindig a legjobb megoldás felé vezetett bennünket. Számunkra ő a legjobb szakember. Másfelől olyan barátokat kívánunk mindenkinek az életben, mint amilyen a mi Miki barátunk! Köszönünk neki mindent, nélküle nem lehetne már két lemezünk!"
 
Tagok:
Romanek Gergely - ének, basszusgitár
Romanek Marcell - dob
Romanek Bence - gitár, vokál

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. More

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. More

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. More

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. More

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky